Zűrzavaros állapotok uralkodnak a Román Kerékpáros Szövetség berkeiben
Új elnököt választottak Nicolae Plugaru személyében, de a korábban felfüggesztett Novák Károly Eduárd azt állítja, a belső szabályzat értelmében továbbra is ő a sportági szövetség elsőszámú vezetője.
Őt november közepén függesztette fel tisztségéből a szövetség vezetőtanácsa. Többek között azzal vádolják, hogy bojkottálta két román klub, a Dinamo Bukarest, valamint a CS Petrolul sportolóinak indulását az idei Székelyföldi Kerékpáros Körversenyen. Nem sokkal ezt követően a csíkszeredai paralimpikon kifejtette: minden jogi lehetőséget igénybe vesz azért, hogy felelősségre vonják azokat, akik visszaélést követtek el. Az ellene irányuló akciókat ugyanakkor olcsó és sikertelen próbálkozásnak nevezte. A napokban Carmen Tocală államtitkár támogatásáról biztosította Novákot, ennek ellenére a tegnapi közgyűlésen új elnököt választottak.
KOLOZSVÁRI RÁDIÓ