Visszaküldte felülvizsgálatra a földvásárlásról rendelkező törvényt Traian Basescu
Az elnöki hivatal közleménye szerint a jogszabály sok esetben többfajta értelmezésre ad lehetőséget.
Nem tisztázza például azt sem, hogy a jogi személyekre vonatkozó előírások a külföldi jogi személyeket is érintik, vagy csak a román állampolgárokra vonatkoznak. Emellett az sem világos, hogy az elővételi jogot élvezők esetében milyen feltételek kell hogy teljesüljenek. RADOR
Óriási érdeklődés övezi az újranyitott sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot.
Csütörtökön megtelt meghívott vendéggel és látogatóval a négy év után újranyitott legnagyobb határon túli magyar közgyűjtemény. A Kós Károly által tervezett épületegyüttesben 30 százalékkal megnövelték a kiállítótereket, az új szemléletű tárlatokat multimédiás eszközökkel teszik vonzóvá és a dendrológiai parkká alakított kertben szabadtéri koncertek, családi rendezvények által teszik élővé a múzeumot.
Vargha Mihály múzeumigazgató megnyitó beszédében rámutatott: a munka dandárja ezután következik, hiszen a felújított termeket meg kell tölteni tartalmakkal és meg kell szólítani a fiatalokat. A Székely Nemzeti Múzeum a székelyföldiség esszenciáját ragadja meg, ez több mint épület, több mint intézmény, ez a székely nemzet múzeuma, fogalmazta meg Tamás Sándor a háromszéki önkormányzat elnöke.
Brendus Réka a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője a székelység megmaradása szentélyének nevezte a Székely Nemzeti Múzeumot ahová azért jövünk, hogy feltöltődjünk, példát merítsünk és megtaláljuk a helyes utat egyénként és közösségként egyaránt. L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója szerint amíg él és virágzik ez az intézmény, addig él és virágzik szülőföldjén, Erdélyben a magyar nemzet is.
Az ünnepélyes megnyitón emelkedett pillanatokat okozott Petrás Mária népdalénekes, akinek dalba foglalt imáit állva tapsolta meg a közönség. A Székely Nemzeti Múzeum keddtől péntekig, naponta 9 és 16 óra között, illetve szombaton és vasárnap 9 és 14 óra között várja a látogatókat.
Továbbra is nagyon súlyos Robert Fico állapota jelentette ki Peter Pellegrini. Szlovákia megválasztott elnöke pár percet tudott beszélni a merényletben…
Ma reggel elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára az…