Veszélybe került egy nagybaconi műemléképület
Az Árkádos Ház sorsára Demeter Zoltán erdővidéki művelődésszervező hívta fel a figyelmet, és egy segélykérő nyilvános levelet tett közzé. Ebben rámutatott, hogy a XIX. századi, helyi jellegű műemlékként nyilvántartásba vett lakóháznál, bontott, régi fával kereskedő emberek jelentek meg, és valószínű a tulajdonos beleegyezésével elkezdték a bontást.
A felhívás nem volt eredménytelen, az önkormányzat közbelépett és leállítatta a munkálatokat. Simon András Nagybacon polgármestere elmondta: az épület tulajdonosát átiratban tájékoztatta, hogy a Kovászna megyei önkormányzat építkezési engedélye és a műemlékvédők jóváhagyása nélkül nem módosíthatja az épületet. Az épület tulajdonosa a bontást leállította, a rendőrség bűnvádi eljárást indított, a továbbiakban az ügyészség dönt, tájékoztatott a polgármester. Simon András polgármester szerint a műemlékvédelem mellett a tulajdonjogot is tiszteletben kell tartani. „A tulajdonosnak húsz év alatt senki nem segített, hogy az épületet megmentse az összeomlástól. Az önkormányzatnak nincs pénze arra, hogy megvásárolja, és a magántulajdonban levő ingatlan tatarozására nem költhetnek közpénzt.
Kovács Zsolt