Várhatóan óvatos költségvetése lesz idén Marosvásárhelynek
Várhatóan óvatos költségvetése lesz idén Marosvásárhelynek – jelentette be a polgármester.
Dorin Florea szerint a be nem fizett adók miatt kevesebb pénzből kell gazdálkodnia idén a városnak. Ebben az évben a büdzsé mintegy 195 millió lejt tesz ki, ez körülbelül 20 százalékkal kevesebb, mint amennyi bevétele kellett volna hogy származzon a városnak a jövedelmi adóból. A költségvetés-tervezet már elkészült, arról előbb a szakbizottságok, majd a helyi képviselő testület is véleményt kell hogy nyilvánítson. MVR
Óriási érdeklődés övezi az újranyitott sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot.
Csütörtökön megtelt meghívott vendéggel és látogatóval a négy év után újranyitott legnagyobb határon túli magyar közgyűjtemény. A Kós Károly által tervezett épületegyüttesben 30 százalékkal megnövelték a kiállítótereket, az új szemléletű tárlatokat multimédiás eszközökkel teszik vonzóvá és a dendrológiai parkká alakított kertben szabadtéri koncertek, családi rendezvények által teszik élővé a múzeumot.
Vargha Mihály múzeumigazgató megnyitó beszédében rámutatott: a munka dandárja ezután következik, hiszen a felújított termeket meg kell tölteni tartalmakkal és meg kell szólítani a fiatalokat. A Székely Nemzeti Múzeum a székelyföldiség esszenciáját ragadja meg, ez több mint épület, több mint intézmény, ez a székely nemzet múzeuma, fogalmazta meg Tamás Sándor a háromszéki önkormányzat elnöke.
Brendus Réka a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője a székelység megmaradása szentélyének nevezte a Székely Nemzeti Múzeumot ahová azért jövünk, hogy feltöltődjünk, példát merítsünk és megtaláljuk a helyes utat egyénként és közösségként egyaránt. L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója szerint amíg él és virágzik ez az intézmény, addig él és virágzik szülőföldjén, Erdélyben a magyar nemzet is.
Az ünnepélyes megnyitón emelkedett pillanatokat okozott Petrás Mária népdalénekes, akinek dalba foglalt imáit állva tapsolta meg a közönség. A Székely Nemzeti Múzeum keddtől péntekig, naponta 9 és 16 óra között, illetve szombaton és vasárnap 9 és 14 óra között várja a látogatókat.
Tegnap este a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozattal azonos időben, tüntetésre gyűltek össze a kormánypalota előtt a múzeumok és közkönyvtárak alkalmazottai. Elégedetlenségüket…