A Szekuritáté valós méretei
Több mint tizennégyezer-hatszáz ember dolgozott a Szekuritáté különböző struktúráiban 1988 szeptemberében – vagyis alig több mint egy évvel a kommunista rendszer bukása előtt. A Titkosszolgálat Levéltárát Átvilágító Országos Bizottság által most nyilvánosságra hozott adatok minden eddiginél pontosabb képet adnak arról, mekkora apparátus működtette a diktatúra megfigyelő- és elnyomó rendszerét. De a szeku története nemcsak a hivatásos tisztekről szól. A hálózatot a beszervezett informátorok sokasága tette igazán kiterjedtté. Az ötvenes években mintegy négyezer embert szerveztek be, a hatvanas években már hatezret, a hetvenes években körülbelül 7500-at, a nyolcvanas évtizedben pedig mintegy 9500-at.
A számok mögött egyre kiterjedtebb ellenőrzési igény rajzolódik ki: a Ceaușescu-korszakban a társadalom megfigyelése, a rendszerrel szembeni elégedetlenség feltérképezése és a potenciális ellenfelek ellenőrzése mindennél fontosabbá vált. Különösen érdekes kérdés, hogyan működött ez Erdélyben, ahol a magyar közösség, az értelmiség, az egyházak és a magyarországi kapcsolatok külön figyelmet kaphattak.
Mit árulnak el tehát ezek a számok a kommunista állam működéséről? Mekkora volt valójában a szeku társadalmi kontrollja, és hogyan érezhette ezt egy erdélyi magyar ember a mindennapokban? Erről beszélgetünk a mai Naprakészben, Csendes László a volt kommunista titkosszolgálat levéltárát átvilágító országos bizottság tagja, egykori elnöke a vendégünk.
