Az örmény kultúra napja
Ha megnézzük országunk nemzetiségi összetételét, rádöbbenünk arra, hogy itt Erdélyben is egy igencsak színes közösség él együtt. Van, akik számbeli…
Ha megnézzük országunk nemzetiségi összetételét, rádöbbenünk arra, hogy itt Erdélyben is egy igencsak színes közösség él együtt. Van, akik számbeli…
Dr. Székely Imrével a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság és Gazdálkodástudományi kar tanársegédjével, valamint az említett intézmény távoktatásért felelős tanárával, az…
A 2020 február 2-án jelentkező műsor tartalma: A Ti mondjátok rovatban a nyárádszentbenedeki Ferenczi Dórka Léda szaval, az újszékelyi Szász…
A magyarországi Romano Drom tradicionális oláh-cigány dalokat játszó együttes hozta azt, amiben ők a legjobbak és a leghitelesebbek: a lelki…
Elmúlt Trendetlenségünket egy kicsit másra hangoltuk. Meghívottam, Mészáros Andrea pszichoterapeuta azokról a trendi, felkapott szokásokról, tevékenységekről, kapcsolatbeli tényezőkről beszélt, amelyek…
Kevesen tudják, de egy korcsolya hibátlan működéséhez nem csak a sportoló kitűnő formája szükséges. Ahhoz, hogy a sportszer tökéletesen illeszkedjen…
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey…
Nemrég az FK Csíkszeredánál és a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiánál tett látogatást Silviu Lung, a román labdarúgás egyik legismertebb kapusa. A…
A bűntudat valamennyiünk számára ismerős érzés és akkor alakul ki, amikor akarva-akaratlanul elkövettünk valamit más, mások vagy önmagunk sérelmére és…
A 2020 január 29-én jelentkező KERTBARÁTOK műsor tartalma: Andorkó Kinga székelyudvarhelyi virágkötővel, vállalkozóval beszélgetünk a szakma kulisszatitkairól és a vásárlók…
Közösségi finanszírozással élesztették fel az 1929 és 1949 között működő Baumgarten irodalmi díjat. Az eredeti díjat Baumgarten Ferenc Ferdinánd alapította és…
Majdnem lesállásban, avagy a bírók is emberek egy futballbíró emléktárából címmel írta meg emlékeit Csőregi János. Az egykori játékvezető mesél…