Tartósítás, ahogy régen
Ha már a múlt héten az őszi eltevések asztalra kerültek, akkor gyümölcsök és zöldségek után folytassuk a sort olyan nyersanyaggal,…
Ha már a múlt héten az őszi eltevések asztalra kerültek, akkor gyümölcsök és zöldségek után folytassuk a sort olyan nyersanyaggal,…
A 2023 szeptember 24-én jelentkező műsor tartalma: A Ti mondjátok rovatban a nyárádkarácsoni Imre Barna Botond Kovács Barbara versét szavalja.…
,,Talán nem is a társadalmunkon kell dolgoznunk, hanem saját magunkon, és ha nekünk ez természetesen jön, akkor ezt tudjuk àrasztani…
A Marosvásárhelyi Rádió és a Kőbe Zárt Múltunk (elhangzott: 2023. szeptember 23-án, szombaton délben egy órától) a Várak Erdélyben c.…
A Marosvásárhelyi Rádió Medicina (elhangzott: 2023. szeptember 20-án, szerdán este nyolc órától élőben) c. műsorának hanganyaga: Ismét emelkedőben a koronavírusos…
A 2023 szeptember 21-én közvetített VENDÉGSÉGBEN A MAROSVÁSÁRHELYI RÁDIÓ című műsorunkkal Csíkrákosról jelentkeztünk, Császár Vilmos nyugalmazott román-magyar szakos tanár, iskolaigazgató…
A Marosvásárhelyi Rádió Összhang (elhangzott: 2023. szeptember 20-án, szerdán délután hat órától) c. műsorának hanganyaga: A pszichiáter egy orvos,…
Szeptember 20- a Biztosítás Világnapja. 1993-ban az osztrák biztosítók kezdeményezték a biztosítási világnap megtartását, hogy felhívják a figyelmet a biztosítások…
A Marosvásárhelyi Rádió Digitális Világ (elhangzott: 2023. szeptember 19-én, kedden este nyolc órától élőben) c. műsorának hanganyaga: Talán nem túlzás…
A 2023 szeptember 19-én jelentkező műsor tartalma: Pályázati pénzből és önerőből próbálják újraerdősíteni a csíkszentdomokosi közbirtokosság széldöntést szenvedett erdőrészeit. Albert…
Gyergyószentmiklóson bemutatták a Volt egyszer egy földosztás „Akié a föld, azé az ország” című kötetet. A könyv a Hargita megyei…
A 2023 szeptember 17-én jelentkező műsor tartalma: A Ti mondjátok rovatban a havadtői Csíki Eszter Salomé egy kedves verssel ajándékoz…