
Kijev térségébe látogatott a német külügyminiszter
Erősebb légvédelemre van szüksége Ukrajnának - jelentette ki tegnap a német külügyminiszter. Kijev térségébe látogatott a német külügyminiszter, miközben Oroszország…
Erősebb légvédelemre van szüksége Ukrajnának - jelentette ki tegnap a német külügyminiszter. Kijev térségébe látogatott a német külügyminiszter, miközben Oroszország…
Több szervezet és ország is bírálta tegnap, hogy az izraeli hatóságok az „al-Dzsazíra törvényre” hivatkozva lefoglalták az Associated Press amerikai…
Több száz túszt szabadítottak ki a nigériai hatóságok a szélsőséges Boko Haram fogságából – számolt be az AP hírügynökség. A…
Még minidig nem tudni, hogy az iráni elnök halálát baleset vagy merénylet okozta. Ugyanis a perzsa állam az embargók miatt…
Megosztja a nemzetközi közösséget a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének bejelentése, hogy elfogatóparancs kiadását kérte a Hamász terrorszervezet vezetője, Jahja Szinvar és…
Elfogatóparancsot kért Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze – jelentette ma a CNN. Az izraeli kormányfő mellett…
Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt egy helikopterbalesetben - jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség. A bejelentést…
Oroszország új offenzívát indított, amellyel Ukrajna második legnagyobb városát, Harkivot is elérheti, tegnap életbe lépett a mozgósítási törvény Ukrajnában. A…
Az izraeli Ron Benjamin holttestére ugyanott bukkantak rá, ahol a pénteken bejelentett három halott túszra. Az izraeli hadsereg szóvivője azt…
Oroszország nélkül teljesen hiábavaló az országot érintő biztonsági kérdések megvitatása – jelentette Dmitrij Peszkov. A Kreml szóvivője ezzel arra a…
Megindultak a Gázai övezetbe a tengeren szállított segélyek az amerikai hadsereg által kiépített móló segítségével. Az Egyesült Államok hadseregének közel-keleti…
Továbbra is nagyon súlyos Robert Fico állapota jelentette ki Peter Pellegrini. Szlovákia megválasztott elnöke pár percet tudott beszélni a merényletben…