
Gurul a Rádió 2017, III. nap összefoglaló
Újabb teljes napon volt túl a kerékpáros karavánunk. Csíkszépvíztől - Tusnádfürdőig haladtunk, rengeteg megállóval. Egy rövid összefoglalót itt találnak: GURUL…
Újabb teljes napon volt túl a kerékpáros karavánunk. Csíkszépvíztől - Tusnádfürdőig haladtunk, rengeteg megállóval. Egy rövid összefoglalót itt találnak: GURUL…
Fantomatika néven lapkiadót hozott létre két fiatal kézdivásárhelyi alkotó, Szabó Kriszta és Sárosi Mátyás, akik szeptermberben képregénysorozattal is készülnek. Az…
A Marosvásárhelyi Rádió a `70-es évek elején is külön figyelemmel követte és segítette a helyi zenei tehetségeket. Az odafigyelés már…
Gurul a Rádió, hatodik nap Túl vagyunk a túránk leghosszabb napján, én pedig hosszasan nézegettem a fényképeket, amelyekt aztán megosztottam…
Szakrális Maratont szervez augusztus 14-én az Erdélyi Mária Út Egyesület. Erre első alkalommal kerül sor, a testi egészség és a…
A normál értékek közé illeszkedő hőmérsékletre számíthatunk ezen a télen – adják hírül a meteorológusok. Az Országos Meteorológiai Intézet szakemberei…
1928. november 1-jén délután 5 órától sugározták a Román Rádiótársaság első műsorát, amelyben az akkori elnök, Dragomir Hurmuzescu szólalt meg…
A romániai internetezők 90 százaléka információszerzésre használja a világhálót, több mint háromnegyedük pedig naponta belép valamelyik közösségi hálóra - derül…
Aranyérmével fizette ki a pekingi taxist Pawel Fajdek világbajnok kalapácsvető – írja a Nemzetisport. A lengyel atléta a győzelem után…
Újabb tanulmány jelzi a nők hátrányos megkülönböztetését a népszerű amerikai filmekben. A szöveges szerepek kevesebb mint egyharmadát kapják nők Hollywoodban…
Csaknem ötszáz utassal a fedélzetén elindult ma reggel a budapesti Keleti pályaudvarról az Isonzó Expressz 2015 nevet viselő különvonat, amely…
Magyarország Honvédelmi Minisztériuma a Honvédelemért kitüntető cím II. fokozatát adományozta a csíkszentimrei Lukács Gergelynek. Az ünnepséget tegnap tartották Csíkszentimrén. A…