Június 30-ig változatlan marad a betegek után járó pontértékek
A Román Orvosi Kamara (CMR) elnöke csütörtökön bejelentette, hogy a döntéshozókkal lezajlott tárgyalások eredményeként az egészségügyi alapellátásban és a járóbeteg-szakellátásban…
A Román Orvosi Kamara (CMR) elnöke csütörtökön bejelentette, hogy a döntéshozókkal lezajlott tárgyalások eredményeként az egészségügyi alapellátásban és a járóbeteg-szakellátásban…
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szárhegyi Alkotótábor és Művésztelep. Ennek megünneplése augusztusban kezdődik, kiállítások, konferenciák, képzőművészeti események sokaságát tervezik…
Több mint tízezer diák még mindig a szülők pénzéből fizeti a bérletet, állítják a diákszervezetek. Ez annak ellenére van így,…
Idéntől kezdődően az érettségi oklevél és a pedagógusi véglegesítői bizonyítvány QR-kódot is tartalmazni fog - jelentette be a csütörtöki kormányülést…
A kormány tegnap előterjesztette a tiltakozó fuvarozókkal és gazdálkodókkal egyeztetett első intézkedéscsomagot. A szállítási ágazatban megváltoztatták a teherautók mérlegelésére, a…
A fővárosi kórházak alkalmazottainak képviselői a pénzügyminisztérium székhelye előtt tüntettek, a bérek legalább 20 százalékos emelését követelve. A tárca székhelye…
A közúti fuvarozók kéréseiből kiindulva több módosítást is fontolóra vesz a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások piacán - tájékoztatott…
Előzetes megállapodásra jutott az Európai Parlament és az Európai Bizottság annak tekintetében, hogy 2030-tól csak nulla kibocsátású épületeket lehet építeni,…
A kályhák beharangozott roncsprogramja alkalmazhatatlan, célja nem a kiszolgáltatott fogyasztók támogatása, hanem a kályhák értékesítésének fellendítése - figyelmeztetett mai állásfoglalásában…
Kísérleti jelleggel és 500 millió lejes költségvetéssel idén beindítja a környezetvédelmi minisztérium a Kályhák roncsprogramját - jelentette be mai sajtótájékoztatóján…
Háziorvosok és a járóbeteg-szakellátásban dolgozó orvosok tüntetnek ma az Országos Egészségbiztosítási Pénztár bukaresti székhelye előtt. Az orvosok a szolgáltatásaikért járó…
Hargita Megye Tanácsa az év első testületi ülésén elfogadta a 2024-es költségvetést, amely megduplázódott a tavalyihoz képest. Az idei évben…