
A szavak királynőjére emlékeztek Berecken
Illyés Kinga színésznő, előadóművész, színészpedagógus halálának 20. évfordulóján emléktáblát avattak berecki szülőházán.
Vasárnap az ünnepi szentmisét követően, bereckiek, rokonok és vendégek vonultak Illyés Kinga szülői házához, hogy leleplezzék a Gábor Áron Alapítvány által a település nagy szülöttjének állított emléktáblát. „Kis közösségünk méltán büszke nagybetűs embereire. Elérkezett az idő, hogy jelt állítsunk örök emlékként a Bereckben született, az erdélyi értelmiség kiemelkedő alakjának, Illyés Kingának”, fogalmazott Biszak Török Tünde tanítónő. A színésznő életművét Balogh András, a berecki művelődési központ nyugalmazott igazgatója méltatta aki az általa vezetett intézményben létrehozta az Illyés Kinga-emlékcsarnokot és kiadta a Thália papnője című Illyés Kinga emlékkönyvet.
Az emléktáblát Bodó Csaba, a Gábor Áron Alapítvány elnöke, illetve a színésznő gyerekei, Török-Illyés Orsolya és Török-Illyés Botond leplezte le. „Ritka az, hogy valakinek ilyen széles körben van hatása, a berecki kis közösségtől a budapesti értelmiségiekig”, fogalmazott híradónk érdeklődésére a szintén színésznő Török Illyés Orsolya.