
Kormányzati források szerint adóreform van kilátásban
Kormányzati források szerint adóreform van kilátásban, az erre vonatkozó terv kidolgozás alatt áll és a pénzügyminisztérium rövidesen ismertetni fogja. Ugyanezen…
Kormányzati források szerint adóreform van kilátásban, az erre vonatkozó terv kidolgozás alatt áll és a pénzügyminisztérium rövidesen ismertetni fogja. Ugyanezen…
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap közölte, hogy Törökországba utazik, hogy „személyesen” tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és reményét fejezte ki,…
Románia objektív okok miatt nem tudja bezárni a széntüzelésű hőerőműveit – jelentette be az energiaügyi miniszter. Sebastian Burduja Facebook-oldalán azt…
Magyarország váratlanul felfüggesztette az Ukrajnával folytatott tárgyalásokat a nemzeti kisebbségek jogairól – írja az ukrán sajtó az Ukrán Igazságügyi Minisztériumra…
Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök. Putyin televíziós beszédben jelentette be a tárgyalási szándékát, jelezve,…
Három napnyi bulival és egy látványos tűzijátékkal ért véget a 32. Szent György Napok. Minden idők leghosszabb, 18 napos programsorozatával…
A sepsiszentgyörgyi fociklub tájékoztatása szerint ezentúl Sepsi Duna Arénának hívják a létesítményt. A névváltozás egy hosszú távú partnerség első mérföldköve,…
Kiváló hétvégét tudhat maga mögött a Peak Performance csapat, versenyzőink több országban és különböző szakágakban is dobogós helyezésekkel öregbítették hírnevünket.…
Befogtak egy 300 kilogrammos hím medvét és egy bocsot Marosvásárhelyen. Egy anyamedve és két további bocs befogása is folyamatban van,…
A konstruktív vita eltűnése az új média nyilvánosságában címmel szervezte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a 13. Nemzetközi Médiatudományi Konferenciáját.…
Május 9-én ünnepeljük Európa napját, a Schuman-nyilatkozat emléknapját, amely 1950-ben az európai egység gondolatának kezdetét jelentette. Robert Schuman akkori francia…
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a magyar kormány nem tűri tovább a folyamatos lejárató…