Új védelmi stratégiát mutatott be a NATO európai főparancsnoka
Új védelmi stratégiát mutatott be a NATO szövetséges erők európai főparancsnoka, a
Ennek célja, hogy a szövetség bármely tagja elleni támadás „teljességgel hiábavalónak” bizonyuljon, miközben a NATO keleti szárnyán fekvő országok szabotázsakciókkal, gyújtogatásokkal és drónbehatolásokkal néznek szembe. A Varsói Biztonsági Fórumon tartott beszédében Grynkewich úgy fogalmazott, a stratégia fő üzenete, megnyugtatni a NATO védőernyője alatt élő mintegy egymilliárd embert, valamint hogy az olyan ellenfeleknek, mint Oroszország, egyértelművé tegye: a szövetség kész válaszolni egy invázióra.
Kiemelte, hogy a NATO stratégiájának célja a szövetséges területek védelme, nem pedig bármiféle területi ambíció érvényesítése. A tervet mind a 32 NATO-tagállam jóváhagyta; ötvözi a hagyományos katonai képességeket – köztük a szárazföldi erőket és a fegyverzetet – a fejlett technológiákkal, például drónokkal, drónelhárító rendszerekkel és mesterséges intelligenciával. A koncepció a modern hadviselés tapasztalataira is épít, különösen az Ukrajna fölött és Ukrajnában zajló légi és földi harcokra.



