
Robbanás történt az urikányi bányában
Robbanás történt az urikányi bányában, Hunyad megyében – jelenti a Digi24 hírtelevízió. Egy bányászt eltűntnek nyilvánítottak, hárman megsérültek. Sérüléseik nem…
Robbanás történt az urikányi bányában, Hunyad megyében – jelenti a Digi24 hírtelevízió. Egy bányászt eltűntnek nyilvánítottak, hárman megsérültek. Sérüléseik nem…
Hétfő reggel 9 órakor újraindult a vasúti forgalom Brassó és Predeal között, miután eltávolították az erős szél által az elektromos…
A viharos széllel és esővel dacolva tüntettek vasárnap este Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására a térség területi autonómiájáért.…
Az elmúl 24 órában tizenhét megye negyven településén okozott kárt a vihar, elsősorban az erős szél - tájékoztat a belügyminisztérium…
Több százezren tiltakoztak Barcelona utcáin ma délután a független Katalán Köztársaság létrehozását célzó javaslat ellen, amelyet pénteken szavazott meg a…
Nyolc Maros megyei településen szakadt meg az áramellátás a szélvihar miatt, közölte a katasztrófavédelem. A meghibásodás körülbelül ezer háztartást érint.…
Lezárták az utat a forgalom elől a Bucsin-tető környékén (Parajd és Gyergyószentmiklós közötti,13B számú országút), mivel fákat döntött a szél…
A 2017 október 29-én jelentkező Falu világa műsorban a Kovászna megyei Zabola-Pávát mutatjuk be. Zabola községközpont, Kézdivásárhelytől 14 km-re délre,…
Hóvihar miatt leállították a közlekedést Hargita megyében a 12-es jelzésű országúton Gyergyószentmiklós és a Gyilkos tó között. A forgalom felfüggesztése…
Hargita Megye Tanácsának elnöke Borboly Csaba szerint azok az autósok, akik tehetik, ne induljanak útnak Hargita megyében, de ha mégis,…
Körülbelül húsz kilométer turistaútvonal újult meg Tusnádfürdőről a Szent Anna-tó irányába a Csomád-Bálványos Önkormányzati Turizmusfejlesztési Társulás akciójának köszönhetően. A társulás…
Mától egész héten át megtekinthetők lesznek a marosvásárhelyi The Office Clubban, a Bolyai utca 18. szám alatt az Alter-Native Nemzetközi…