
Hideg lesz ma adáskörzetünkben
Változékony égbolt mellett, elszórtan havaseső, a hegyekben havazás is előfordulhat. A széljárás időnként felerősödhet, a hegyekben akár a 70-80 km/órás…
Változékony égbolt mellett, elszórtan havaseső, a hegyekben havazás is előfordulhat. A széljárás időnként felerősödhet, a hegyekben akár a 70-80 km/órás…
A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon…
A belga Georges Leekens lesz a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A 68 éves szakembert ma sajtótájékoztató keretein belül mutatták be.…
Lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt büntetőeljárás megindítását kezdeményezi a spanyol állami főügyész a volt katalán kormány, valamint…
Az emberi jogokért és a sajtószabadságért küzdő civil szervezetek nyílt levélben kérik a szenátoroktól, hogy ne szavazzák meg az AGERPRES…
Felfüggesztették a hobicaurikányi bánya működését, miután hétfőn reggel munkabaleset történt a bánya egyik tárnájában. A mélyben dolgozó 56 bányászt a…
Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére 2013 óta jegyzik a világnapot, mellyel az influenzavírus veszélyeire és a védőoltás fontosságára hívják fel a…
A Tanügyi Szakszervezeti Szövetség kéri a kormányt, biztosítson előrehozott, büntetés nélküli nyugdíjba vonulási lehetőséget a pedagógusoknak. Az érdekvédelmi szövetség a…
Ennek értelmében az előző évekhez hasonlóan a Magyar Ifjúsági Értekezletidén is 6 fiatalt választ ki, akik jövő évben 4 hetet…
Holtan találták meg a hobicaurikányi bánya egyik tárnájában ma reggel történt robbanás eltűntnek nyilvánított áldozatát – jelentette be Raed Arafat…
Huszonegy megyét érintő sárga jelzésű szélriadót bocsátott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az előrejelzés szerint megélénkülő széllökések várhatóak ma este…
A város főterét csábító illatok lengték be a hétvégén, 72 csapat hagyományos és innovatív recept alapján készített kolbászokkal, 12 csapat…