Zsarolóvírusos támadás érte az Országos Börtönigazgatóságot
Az Országos Börtönigazgatóság (ANP) közölte, hogy zsarolóvírusos támadás érte több munkaállomását és szerverét. Az intézmény honlapján közzétett tájékoztatás szerint az…
Az Országos Börtönigazgatóság (ANP) közölte, hogy zsarolóvírusos támadás érte több munkaállomását és szerverét. Az intézmény honlapján közzétett tájékoztatás szerint az…
Továbbra is az ajánlott szint alatt van a gyermekoltások aránya. Sok szülő úgy vélekedik, hogy azért nincs szükség oltásra, mert…
Az ember szemét sokszor a lélek tükrének nevezik – de mi lenne, ha egyetlen pillantásból műalkotás születne? Az íriszfotózás az…
Az Európai Unió tagországaiba az év végéig semmilyen körülmények között nem exportálhat juhokat Románia, a kiskérődző-pestis elleni oltás bevezetése mégis…
Július 30-tól fokozatosan erősödő hőhullám éri el Romániát nyugat felől, és várhatóan augusztus 3-a és 6-a között tetőzik – közölte…
Sokszor halljuk azt, hogy a fiatalokat nem érdekli a közélet, nincs véleményük a közügyekről, pedig ez tévedés, csak sok esetben…
Egy friss lakossági beadványban 31-en kérték a háromszéki prefektus közbejárását, hogy a hatóságok határozottabban lépjenek fel a Sepsi Aréna környékén…
Jóváhagyta a kormány tegnap esti ülésén 6850 álláshely betöltését az állami egészségügyi rendszerben - közölte az egészségügyi minisztérium. A tájékoztatás…
Amerikai Patriot légvédelmi rakéták ukrajnai gyártásáról tárgyalt Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a washingtoni Fehér Házban kedden…
Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint alaptalanok azok a román állítások, amelyek szerint orosz drónok sértették meg Románia légterét. Marija Zaharova…
Szerdán is folytatódik az általános sztrájk az egészségügyben - jelentette be a Sanitas Szakszervezeti Szövetség elnöke, Iulian Pope kedden, miután…
Legkevesebb 13-an meghaltak a Japán déli részén tegnap délután történt, 7,1-es erősségű földrengésben, amelynek következtében robbanás történt egy bevásárlóközpontban. Az…