95 éves korában meghalt XVI. Benedek pápa
95 éves korában meghalt XVI. Benedek emeritus pápa. Joseph Ratzingert 2005 áprilisában választották az egyház fejévé, II. János Pál halála…
95 éves korában meghalt XVI. Benedek emeritus pápa. Joseph Ratzingert 2005 áprilisában választották az egyház fejévé, II. János Pál halála…
Az óév utolsó és az újév első napján a közlekedésrendészet mintegy 1500 munkatársa lesz szolgálatban naponta, hogy biztosítsa a forgalom…
November végéig 3780 tonna, külföldről érkező hulladékszállítmányt állítottak meg Románia határainál – közölte az országos határrendészet. A határrendészet által közölt…
A Likuddal korábban is szövetséges ultraortodox pártok mellett, most először kerültek a koalícióba szélsőjobboldali, többnyire homofób és iszlámellenes pártok. Elemzők…
A romániaiak 51 százaléka szerint a 2023-as év rosszabb lesz az ideinél, 24 százalék ugyanolyan, 24 százalék pedig jobb esztendőre…
Idén a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal környezetbarátabb programmal rukkolt elő, a tiszta levegő és az állatok érdekében elmarad a tűzijáték, helyette…
13 ezer egységnyi vért gyűjtöttek be a Marosvásárhelyi Regionális Vérközpontban. Ez a szám 15 százalékkal marad el a pandémia előtti…
A népszámlálás előzetes eredményei alapján 1 millió feletti a romániai magyarság száma – az Országos Statisztikai Intézet közlése szerint az…
A hazai lakosság jobban megbízik a Román Nemzeti Bank kormányzójában, Mugur Isărescuban, mint Klaus Iohannis államfőben, Nicolae Ciucă miniszterelnökben vagy…
A tél első hónapja után Románia gáztárolói 82 százalékban megteltek, és a földalatti tárolók üzemeltetőjének képviselői szerint még a legrosszabb…
A legfrissebb IRES-közvélemény-kutatás szerint a hazai lakosok mindössze 7%-a nagyon elégedett az életkörülményeivel, 34% meglehetősen elégedett, 39% nem nagyon elégedett.…
A december 19-e és 25-e közötti héten 140.688 akut légúti fertőzéses esetet regisztráltak Romániában – közölte az Országos Közegészségügyi Intézethez…