A férfiöltözködésben talán az egyik legnehezebben megfogható kérdés nem is az, hogy milyen színt válasszunk, milyen szabás áll jól, vagy hogy a sportcipő és a zakó valóban megfér-e egymás mellett, hanem az, hogy pontosan mennyire kell elegánsnak lennünk egy adott alkalommal. Mert miközben vannak férfiak, akik egy esküvőre is úgy érkeznek, mintha csak leugrottak volna kenyérért, akadnak olyanok is, akik egy baráti grillezésen olyan komolysággal jelennek meg, mintha egy üzleti tárgyalást is le kellene vezetniük. És valahol a két véglet között található az, amit stílusnak nevezünk.

A túlöltözés, vagyis az úgynevezett overdressing, alapvetően nem azt jelenti, hogy valaki elegáns, hanem azt, hogy az adott eseményhez, a helyszínhez vagy a társaság megjelenéséhez képest feltűnően elegánsabb ruhát választ. Önmagában tehát egy zakó, egy öltöny vagy egy elegáns cipő soha nem lehet „túl elegáns”, hiszen ugyanaz a ruhadarab egyik helyzetben tökéletes választás, egy másikban pedig már kissé olyan hatást kelthet, mintha a viselője rossz rendezvényre érkezett volna. Egy sötétkék zakó például egy üzleti vacsorán teljesen természetes, egy elegáns étteremben kifejezetten jó választás, egy esküvőn pedig szinte magától értetődő, miközben ugyanez a zakó egy augusztusi kerti grillezésen, ahol mindenki rövidnadrágban és pólóban áll a grillsütő körül, már bizonyos távolságot teremthet köztünk és a társaság között. Nem azért, mert a zakó rossz, hanem mert a helyzethez képest túl sokat mond.

És talán ez az egyik legfontosabb szabály, amelyet érdemes megjegyezni: férfiként inkább legyünk egy kicsit túlöltözöttek, mint látványosan alulöltözöttek. A túlöltözöttség ugyanis többnyire korrigálható, ráadásul általában azt az üzenetet hordozza, hogy fontosnak tartottuk az alkalmat, vettük a fáradságot, és nem egyszerűen az első ruhadarabokat kaptuk magunkra indulás előtt. Az alulöltözöttség ezzel szemben könnyen keltheti azt a benyomást, hogy nem vettük komolyan az eseményt, nem figyeltünk a környezetünkre, vagy egyszerűen úgy gondoltuk, hogy majd csak lesz valahogy.

Vegyük például a klasszikus férfi rémálmot, a kerti grillezést. A meghívás általában valami olyasmi, hogy „gyertek át szombaton, sütünk valamit”, amiből minden épeszű ember számára egyértelműnek kellene lennie, hogy itt nem szükséges háromrészes öltönyt viselni, különösen akkor, ha a helyszín egy családi ház kertje, a program pedig abból áll, hogy valaki két órán keresztül próbálja elmagyarázni, miért kell a parazsat pihentetni, miközben a többiek sört isznak és reménykednek abban, hogy estére lesz valami ehető.
Ilyenkor természetesen nem kell lemondani az igényességről, sőt, éppen ellenkezőleg: egy jól szabott chino nadrág, egy tiszta, vasalt ing tökéletesen képes megmutatni, hogy adtunk magunkra.

Mert a valódi elegancia nem azt jelenti, hogy mindig a lehető legelegánsabb ruhát választjuk: a valódi elegancia azt jelenti, hogy tudjuk, mikor mennyi elegancia szükséges.

És akkor érkezzünk meg az egyik legérdekesebb mai dilemmához: a sportcipőhöz. A sportcipő ugyanis az elmúlt években olyan sikeresen költözött be a férfi elegancia világába, hogy ma már egyáltalán nem lehet egyszerűen kijelenteni róla, hogy „ünnepre nem való”. Egy letisztult, jó minőségű sneaker bizonyos környezetben tökéletesen működhet zakóval, chino nadrággal. A cipőnek ugyanis nemcsak formája van, hanem állapota, anyaga és karaktere is, és ezek együtt döntik el, hogy egy adott összeállításban modernnek és tudatosnak, vagy egyszerűen csak oda nem illőnek tűnik.

Egy esküvő esetében azonban még ennél is fontosabb maga az alkalom. Ha a meghívón nincs különleges dress code, akkor egy elegáns, jól szabott öltöny általában biztonságos választás, és még akkor sem járunk rosszul vele, ha végül kiderül, hogy a vendégek egy része valamivel lazábban értelmezte az eleganciát. Mert itt érdemes visszatérni ahhoz az egyszerű szabályhoz, hogy inkább legyünk egy árnyalattal túlöltözöttek, mint egy egész kategóriával alulöltözöttek.

A férfiöltözködés egyik szerencsés tulajdonsága ugyanis, hogy bizonyos ruhadarabokat menet közben is vissza lehet venni a formalitásból. A nyakkendőt például egyszerűen le lehet venni, a felső inggombot ki lehet gombolni, a zakót pedig le lehet tenni egy székre. Ha az ing szabása és az anyaga engedi, az ujját is felhajthatjuk rendezetten, nagyjából alkarig, a túlzottan ünnepi kiegészítőket pedig nyugodtan eltehetjük. A cél ilyenkor nem az, hogy teljesen átváltozzunk, hanem hogy finoman alkalmazkodjunk a környezethez.

Mert végső soron a túlöltözés nem az eleganciáról szól, hanem az arányérzékről. Arról a képességről, hogy felismerjük: egy üzleti vacsora, egy esküvő, egy születésnapi összejövetel és egy szombat délutáni grillezés mind másféle jelenlétet kíván, és az öltözékünk akkor működik igazán jól, ha nem akarja túlharsogni azt a helyzetet, amelyben viseljük. Egy jól szabott zakó szinte mindig jobb választás, mint egy rosszul megválasztott póló, de attól még nem kell minden alkalommal zakót felvennünk.

Egy elegáns cipő többnyire jobb döntés, mint egy elnyűtt sportcipő, de ettől még nem kell egy kerti partira lakkcipőben megérkeznünk.Talán ezért is érdemes a férfiöltözködés egyik legfontosabb szabályát nem úgy megfogalmazni, hogy mindig öltözzünk elegánsan, hanem inkább úgy, hogy mindig öltözzünk az alkalomhoz illően. Az a lényeg, hogy tudjuk, mikor kell felvenni a zakót, mikor lehet levenni, és mikor jobb eleve otthon hagyni.