Meddig mehet el egy rendező a művészi szabadság nevében?
Meddig mehet el egy rendező a művészi szabadság nevében? Hol húzódik a határ a szigorú szakmai elvárás és a színházi bántalmazás között? És vajon mennyire vannak kiszolgáltatva a színészek egy-egy próbafolyamat során?
A színházi bántalmazás kérdését állítja középpontba a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház CS.E.H.O.V. című előadása, amely Anton Pavlovics Csehov és Székely Csaba művei nyomán, Bodó Viktor rendezésében született. A produkció a szóbeli, érzelmi és fizikai bántalmazás különböző formáit, a hatalmi viszonyokat, valamint az alkotóközösségeken belüli dinamikákat vizsgálja.
A Jó reggelt, Erdély! vendégei Béres Ildikó színművész és Pál Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója voltak. Velük beszélgettünk arról, hogy milyen formában jelenhet meg a bántalmazás a színházi próbafolyamatok során, hol húzódnak az elfogadható szakmai elvárások határai, és hogyan lehet felismerni, illetve kezelni a visszaéléseket egy alkotóközösségen belül:
A CS.E.H.O.V. című előadást november 3-án, kedden, november 4-én, szerdán és november 7-én, szombaton 19 órától játsszák.



