• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.8858 RON
  • USD4.4803 RON
  • GBP5.5520 RON
  • HUF1.2576 RON

Bódizs Edit – Vama

Nézem a hírfolyamom: mindenki külföldön üdül, a görögöknél, horvátoknál, bolgároknál, macedónoknál, világvárosokat látogat, Rómát, Barcelónát, Londont, én meg jövök itt Vama-val! Ki fogja ezt elolvasni? Kit érdekelhet ez? Viszont lehet, hogy igen, ha azt mondom: ha valaki valaha érzett elhivatottságot, akkor meg fog engem érteni, milyen felkavaró volt számomra Vama-Veche, ahova először életembe jutottam el. A páromnak ugyanis nosztalgiából Eforie-Nord a kedvence, nekem meg nem is tudom, Navodari volt talán, mert első találkozásom a tengerrel ott történt hatodikos koromban. Aztán Costinesti, mert egyetemistaként ott táboroztunk, és kb ennyi. De most tapasztalatból mondom, és a párom is megerősítheti, hogy nem szabad hinni semmilyen szóbeszédnek! Vama-ra egyetemistaként és fiatalként sem sikerült eljutnom, és sokaktól azt hallottam mostanában, hogy Óh, hát már nem az, ami volt!, másoktól meg, hogy ott tele van ittasokkal és drogosokkal, és a parton üvegszilánkokon mászkál az ember, vagy kerülgeti a törött sörös üvegeket, na meg hogy ezzel szemben Eforie milyen szuper hely! Hát most már ez utóbbit is meg kell cáfolnom, mert ugyan a villa, ahova bejelentkeztünk (hála a vakációs jegyeknek), szép volt meg stílusos, meg görögösen fehér boltívekkel és belső udvarral, de az ágy régi volt, nyikorgott, meg se tudott fordulni benne az ember, hogy ne ébressze fel az alatta lakót, a fürdőben a víz egyfolytában hol melegre, hol hidegre, meg hol elviselhetetlenül forróra váltott, és nem lehetett beállítni a hőmérsékletét, fél 11-kor este zárták a kaput, és a szobakulcs mellett az embernek még egy kapukulcsra is vigyáznia kellett (ami nehezen zárt és még nehezebben nyitott!), és szó sem lehetett arról, hogy én, mondjuk reggel 6-kor, a párom meg fél 11-kor induljon el a partra, ahogy máskor szoktuk, mert ha magammal viszem a kulcsot, ő később nem tudja bezárni az ajtót, vagy a kaput nem tudja kinyitni. Habár ezt reggel 8-kor talán már nyitva lehetett hagyni. Mindegy. Gond volt a különválás, ez tény! Aztán a vendéglőkben este bömbölt a műnépzene, amit utálok! Mindenféle népzenét szeretek a magyar mellett, törököt, görögöt, afrikait, még a románt is, de amikor elkezdik ezt a mulatós tipusú blőd szöveggel megtűzdelt szörnyűséget, kifutnék a világból! Nehezebben bírom az ilyen tipusú zajszennyezést, mint mondjuk a koplalást, huzatot, hideget, vagy kánikulát. És aztán a parton a zsúfoltság, az sem elhanyagolható! Persze, második nap béreltünk napágyat, ami valamennyire biztosítja az intim szférát, de annak az ára se volt egyértelmű: kiírják, hogy 15 lej egy napra, errefel, mikor jön a fiú, hogy fizessünk, kiderül, hogy 60 lenne kettőnknek, de ha nem ad nyugtát, akkor csak 40. És mi van a 30-cal – kérdezem? Áh, ez a nagyobb ár vasárnapra érvényes! És persze pont vasárnap volt! Pechünkre!

A kaja finom és olcsó, 50 lejből megebédeltünk, a sétáló is szép, este fények, gyönyörűen csillog a tenger, lampioneregetés, még görög muzsikust is találtunk egy teraszon, onnan el se mozdultunk, amíg végig nem énekelte a repertoárját, de aztán hála Istennek, összetalálkoztunk jóbarátokkal, és így – közös erővel – ki tudtuk mozdítani Laci férjemet a kedvenc helyéről. Másnap elmentünk kocsival Tuzlára, ami egy vadregényes hely, egymástól jó távol kempingeznek fiatalok vagy kevésbé fiatalok, nudisták, de ez nem zavart, az sem, hogy a tenger algás volt, és időnként egy-egy nylonzacskót is kisodort a víz a partra. Összeszedtük, egy kupacba raktuk a szemetet, és magunkkal vittük. Rengeteg tengericsiga és gyönyörű kövek a parton, extázisban voltam, majdnem végig szedegettem őket, három zacskót megtöltöttem. A lyukas csigákból aztán szélharangot készítettem, és nagy sikerélményem volt! Volt a parton egy vendéglő is, a terasza kissé benyúlt a vízbe (fentről legalábbis így tűnt), finom halat sütöttek ott. Lassan ment a kiszolgálás, mert az asszony a férjével ketten végezték a konyhai munkát is. Tuzlára viszont mindent kell vinni: napernyőt, matracot, lepedőt, kaját, vizet, az ebédet leszámítva, de megéri.

Másnap, ha már ilyen szépen sikerült kilendíteni a konfortzónájából passzívturista férjemet, elhatároztuk, hogy leutazunk Vama-ra is. Annyira más, mint Eforie! De annyira! Diszkrét zene, ízléses bár a parton, szellős távolságra a napágyak, és persze semmi törött üveg! Úgyhogy fakír képességeinkre egyáltalán nem volt szükség, inkább minél több pénzre, mert a vendéglők is drágábbak, nem is találtunk ilyen olcsó tálcatologatósat, és nagyon sok bódé, mindenféle kecsegtető csecse-becsével, meg nyári cuccokkal, egy indiai árusnál vettem fülcsit, pont olyat, amilyet az indiai nők viselnek, csak azzal a különbséggel, hogy ők aranyból. Az utcácskák is hangulatosak, ezelőtt két évvel Eforie-Nord városának utcáit is annak találtam, de most jöttem rá, hogy meg se közelíti Vama-t, a főutca ráadásul fel is van túrva per-pillanat. Hazai stílus, ahelyett, hogy igyekeznének befejezni a turistaszezonra a munkálatokat, ők főszezonban Eforie-n javítják az utat. Apropó, a Nap autósztrádájára is ráférne egy kis javítás, az első 30 kilóméteren eléggé döcögős. De már évek óta!

Délután Vama-n elkapott egy nagy idő, dörgött-villámlott, visszaszaladtunk a kocsihoz (már amennyire szaladni lehetett a sok kiló kővel, amit összeszedtem ismét), és elindultunk hazafelé a szállásunkra, útban aztán hirtelen elállt az eső, ezért hát megálltunk, és megnéztük kívülről Mangálián a tengerészeti múzeumot, mert az épület már be volt zárva, fotózkodtunk a régi hadihajókkal, meg radarokkal, ágyukkal, és ha már útbaesett, az én nosztalgiámat is kielégítettük, beugrottunk Costinesti-re. És a véletlen úgy hozta, hogy a hajóroncs közelében parkoltunk le, mármint ahhoz a partszakaszhoz közel. Egy út egyenesen odavezetett, és én rájöttem, hogy én 91-ben nem láttam ezt a hajót, pedig még a második világháború alatt futott zátonyra. Az oldalára ezt véste egy poétalelkű turista: Itt leszel minden napfelkeltekor! (Vei fi aici la fiecare rasarit de soare!). Ez nagyon tetszett, Laci nem jött be a vízbe, nem volt már kedve, én meg szerettem volna legalább a közelébe beúszni, de amikor láttam, hogy pár perc úszás után is ugyanolyan messze van, mint a partról, feladtam. Motorcsónakokkal viszik közel a kíváncsiakat, megkerülik velük a roncsot, hogy a másik oldaláról is megnézhessék. Állítólag van egy video a világhálón, ahol egy kajakos srác megmutatja belülről is a hajót, de nagyon veszélyes beúszni alá, mert mindenféle rozsdás vasrudak állnak ki és lógnak le belőle. Engem, bevallom, nagyon megígézett! Ott napoztak a nudisták is a hajómenti partszakaszon, velük ért véget a napozó, de amikor mi odatelepedtünk a közelükbe, és még két család, gyorsan felöltöztek. Megsajnáltam őket, és a mi kisebbségi létünk jutott akaratlanul is eszembe, hogy lám mindig a többség dönti el, hogy mi legyen! Szolidaritásból nekünk is le kellett volna vetkőznünk, de aztán erről mégiscsak lemondtunk. Meg kellett állapítsam: habár csak 5 napot és 4 éjszakát töltöttünk idén (is) a tengeren, ezúttal nagyon tartalmas volt!

Ja és az elhivatottság érzése! Hát az Vama Veche-n tört rám, amikor ott is a csodálatos zöldeskékes meg bordós meg sárgás meg fehérencsillogó, mindenféle formájú, lyukas és nem lyukas köveket megtaláltam, és ahogy szedegettem őket, eldöntöttem, hogy én ezekből egy csomó mindent fogok gyártani, és jövő nyáron kiveszek két hónap fizetésnélküli szabadságot, és kibérelek egy standot, és itt fogom árulni a portékámat, a bódém fölé meg kiírom: Helyi termék! Nem tudom majd a főnökeim mit szólnak ehhez!? 🙂