Volt egyszer egy félsziget
Tíz évvel ezelőtt, mikor megszületett a Sziget kistestvére, hatalmas örömmel nyugtáztam: nemsokára Marosvásárhely is felnő a nagy fesztiválvárosok sorába. De sajnos, bármennyire is feljődőképes rendezvény volt és nőtt is évről-évre, a kisvárosi fesztivál jellegét nem tudta levetni magáról. Hiába jöttek nagy Magyarországi előadók, illetve kiadásokként megfordult egy-egy világsztár is, a Félsziget nem tudta belopni magát a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szívébe. A helyi önkormányzat nem ismerte fel, vagy nem akarta felismerni azt a lehetőséget, amelyet egy ilyen rendezvény a város számára biztosított. Ha csak fesztiválozónként napi egy eurós jövedelemmel számolunk, a 10 év alatt a Maros partján megfordult 600 ezer személy 4 nappal számolva közel 2 és fél millió eurót hagyott itt. Sok ez? Kevés? Döntse el ki-ki magának. Tény, hogy a sorozatos gáncsoskodás, az állandó bizonytalanság, továbblépésre késztette a szervezőket. A pénzt, a hírnevet, a fesztivált ezután Kolozsvár birtokolja. Lehet a szervezők is már készültek erre a lépésre azzal, hogy csődeljárást kezdeményeztek az itteni szervező cég ellen és állítólag adósságaik is maradtak a résztvevő cégekkel szemben.
De nem lehet eltörpíteni a helyi önkormányzat felelősségét. Két dolog jut erről eszembe: az öszödi beszéd, és egy pénzintézet reklámja, amelyen a fiatal hölgy mindig mindent elront:
Köszönjük Emese!
