Negyedszázados az euró. Mikor ünnepelheti Románia?
Huszonötödik születésnapját ünnepli az euró, túlélt egynéhány válságot, a koronavírus-járványt, és nem csupán túlélte, de az egyk legfontosabb fizetőeszköz lett. Az amerikai dolláron kívül egyetlen más valutával sem kereskednek többet a globális piacokon. Az euró tette valóban egységessé a kontinens piacát. Ennek kapcsán beszélgettünk arról, hogy Románia mikor teljesíti, tudja teljesíteni az EU-s csatlakozáskor tett vállalását, azaz vezeti be az európai fizetőeszközt.
Azt szokás mondani szakértői körökben, hogy Románia akkor vezeti be az eurót, amikor erre fel van készülve. Mugur Isărescu 2014-ben, amikor Victor Ponta kitűzte a 2019-es céldátumot, azt mondta, hogy a Román Nemzeti Bank kormányzójaként szeretné bevezetni az eurót, de a politikai folyamatot a maga összetettségében a politikai döntéshozóknak kell támogatniuk. Romániának “nem véletlenül, nem erőszakkal és nem ideiglenesen” kell teljesítenie a nominális konvergenciakritériumokat. Hogy ez közérthetőbben fogalmazva mit jelent, illetve mit adott az elmúlt negyedszázadban nekünk, európai uniós állampolgároknak az euró, kiderül a mai Naprakészben. Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának a tagja a vendégem.