Molnár Gál Péter és a Pán Péter szindróma
Ügynök múltját kevésbé, a magyar színházi élet hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekbeli történetét annál inkább láttatni engedte Molnár Gál Péter Coming out című kötetében. Egyedi látásmódját az határozta meg, ahogyan a színészhez viszonyult.
Számára a színész – magyarázza Faragó Zsuzsa dramaturg- nem egyszerűen “beszélő bábu”, egy “színen megjelenő test”, egy “biológiai robot”, hanem olyasvalaki, aki a jelenlétén keresztül közvetíti a társadalom állapotát. Fontosabb alkotó, mint a rendező – teszi hozzá beszélgetőtársunk, akinek munkásságát Molnár Gál Péter kollégaként is követte, s akit színésznőként is értékelt. Ha ennyire értékelte a magyar színészeket, miért vádolják Latinovits “tönkretételével”? A magyar színházi élet “agent provocateur”-je, játszmázott és feszegette a határokat – hangzik el róla szóló beszélgetésünkben. Aczél György “tetűnek” nevezte, mégis ő dokumentálta a Kádár korszak színház- és előadástörténetének legjelentősebb fejezeteit. “Úgy élt meg egy érzéketlen kort, hogy az érzékiségével tüntetett ellene” – teszi hozzá alábbi interjúnkban Faragó Zsuzsa. Ügynökmúltjáról Kardos Andrással beszélgettünk. A Magvető Könyvkiadónál megjelent kötete itt elérhető.
