Mindig is idegesített, ha megmondták mit és hogyan írjak
Beszélgetés Kemény Istvánnal költészetről és arról, hogy ő miért nem tartja magát költőnek.
Kemény István nem szívesen nevezi magát költőnek, úgy véli, Homérosz és Petőfi az volt, ő azonban ezektől a nagy nevektől távolt áll. Kemény István a május végén zajló Sepsibook könyvvásárnak volt a vendége, Sepsiszentgyörgyön. Elsősorban verseket ír, ezért a szakma költőként tartja számon, ellenben tárcákat és esszéket is jegyez, és két regénye is megjelent.
Versei már a kora nyolcvanas években megjelentek, és jól tükrözik az akkori kor hangulatát. Stílus és hangnem szempontjából a legváltozatosabbak, mindig a legszemélyesebb hangnemben szól önmagáról, környezetéről, vagy tör pálcát a társadalom és a kor ellentmondásai, hatalma felett.
Első regénye, az Ellenség művészete, 1989-ben jelent meg, majd 2009-ig kellett várni a következőig, a Kedves Ismeretlenig. Mindkettő bizonyos értelemben Budapest regénye, az ifjúságé, a főváros és a nyolcvanas évek korrajza, és egyikben sem tagadhatja le költői vénáját, noha második regénye esszéisztikusabb és sokrétűbb, sokszínűbb.
A következőkben Kemény Istvánnal beszélgetünk egy lezúdúló eső közepette, amely a felvételt is helyenként megzavarta.
Szerkesztő: Szuszámi Zsuzsa.
