• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania

Mi élteti a Georgescu-jelenséget?

Călin Georgescu ismét a román közbeszéd középpontjában van. A volt államfőjelöltet szeptember 29-én 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték az 1,1 millió eurós csalási ügyben. Ez nem az az eljárás, amelyben az alkotmányos rend elleni fellépéssel, és nem is az, amelyben legionárius propaganda terjesztésével vádolják. A mostani ügyben a DIICOT többek között szervezett bűnözői csoport létrehozását és különösen súlyos következményekkel járó, folytatólagos csalást vizsgál.

Az ügy időzítése sem érdektelen: Georgescu letartóztatása Románia egyik leghosszabb kormányválságának idején történt, George Simion pedig azt jelentette be, hogy az AUR nem támogat új kormányzati változatot mindaddig, amíg Georgescu nincs szabadlábon.

De ez csak a jelenség egyik oldala. A másik a támogatói: nemcsak tüntetéseken követelik a szabadon engedését, hanem pénzt is gyűjtenek számára. A sajtóban megjelent információk szerint még egy, mintegy 1,2 millió euróra becsült toszkánai villa megvásárlására is indult gyűjtés. Adományokat pedig nyugdíjasoktól és alacsony jövedelmű emberektől is felajánlanak.

Mi tartja életben a Georgescu-jelenséget? Valódi, szervezett politikai mozgalomról beszélünk, vagy egy széles, de laza rendszerellenes elégedetlenségről? És vajon a Georgescu elleni jogi eljárások gyengítik ezt a támogatottságot, vagy éppen erősítik a „rendszer üldözöttje” narratíváját?

Erről beszélgetünk Dr. Horváth István szociológussal, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének oktatójával.