Legyen tétje a beszélgetésnek
Szinte pontosan harminc éve a véletlennek köszönhetően kerültem a gyergyószentmiklósi helyi tévéhez, a Syn Tévéhez. Szégyen lenne beismerni, hogy érettségivel és titkárnőnek? Nem tudom. Akkoriban épp egy vegyesüzletben dolgoztam, ahonnan a felmondásomat követően a főnököm úgy engedett el, hogy „nesze egy csoki, úgyse fogsz annyit keresni tévésként, hogy csokit vegyél belőle”.
Nos valóban, nem lettem gazdag a szó mai általános jelentése szerint. De nagyon sok szempontból nagyon gazdag lettem. Először is ébren maradt a világ iránti érdeklődésem. Minden érdekel a mai napig ami az élettel kapcsolatos. Abból, ami az emberekről szól. Aztán nagyon sok értékes embert ismertem meg. Akikkel szívesen beszélgettem, kíváncsi voltam arra, hogy ők mire gondolnak, hogyan látják az éppen adott helyzetet. Kényszerítve voltam, hogy folyamatosan tanuljak. Hiszen nem lehetett úgy forgatni egy témáról, hogy azt nem ismerem. Végül – és ez nem éppen pozitívum – láttam átalakulni az erdélyi magyar sajtót. Attól a kilencvenes évek elején működő helyi tévézéstől a mai napig. Tudom, mi volt akkor a feladata egy újságírónak és mi maradt ebből mára. De mindezt miért is mondom el? Mert egy valamit nagyon szeretek ebben a munkában. Hogy nem hagyott unatkozni, belesüppeni a nyolcórás munkaidő monotonitásába.
Legtöbbször ma is érdekel, amit filmezünk és ma is próbálom megtalálni azokat az embereket, akik inspirálnak, vagy akiktől szakmailag tanulhatok valamit. A mai vendégem is ilyen. Veiszer Alindával beszélgetni egyszerre volt felüdülés és tanulás. Mindig tetszett az, ahogy vezeti adásait, ahogy jelen van, ahogy figyel. Beszélgetésünkben erről is szó esik. A figyelemről. De a szorongásról, a sajtóról, az interjúkészítésről is. Hallgassátok, hallgassák szeretettel! Tartalmas időtöltést kívánok!
