• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.6500 RON
  • GBP5.8180 RON
  • HUF1.2774 RON
Fotó: Sármási-Bocskai János/Falu világa

KÜKÜLLŐKEMÉNYFALVA – Az elnéptelenedés felé vezető útról visszatérve

A 2020 március 29-én jelentkező műsorban a Hargita megyei Küküllőkeményfalvát mutatjuk be.  A település a Hargita hegység lábánál terül el, a Nagyküküllő folyó két partján. Közigazgatásilag Fenyédhez tartozik. Hozzá legközelebb eső város Székelyudvarhely, amelytől 12 km-re fekszik. Zömében római katolikus vallásúak lakják, de néhány református, unitárius és ortodox vallású is él a faluban. A település a nevét egy kemény lóról kapta, amellyel húzatták a fenyőrönköket. Lakóit már a régmúlt idők óta “hétszilvafás” székelyeknek hívták. Soha nem voltak jobbágyok, földműveléssel, állattenyésztéssel és fakitermeléssel foglalkoztak. Ez jellemző rájuk ma is. 1566-ban Keményfalva néven jelentkezik az okiratokban, 1602-ben Keményfalva Kikellő néven fordul elő. A középkorban nem volt saját temploma, a hívek misére Zetelakára jártak. Mai templomukat 1802-ben építették, egy régebbi helyére. Katolikus temploma műemlékké van nyilvánítva, melynek védőszentje Szent László. 1989 előtt és után is rohamosan apadt a falu lélekszáma. Sok fiatal kitelepedett Magyarországra. 1996 után viszont változás következett be. Itt is fellendült az ipar és a kereskedelem, ami csak jót tett a falunak.

A március 29-i műsorban Fórika János római katolikus plébános, Tornai Izabella Erzsébet tanítónő, Tornai Katalin tanítónő, Vízi Enikő óvónő, Toth Magdolna nyugalmazott tanítónő, Toth Árpád nyugalmazott tanító, Bíró Jolán és Bíró Zoltán vállalkozók, valamint Miklós Csaba fiatal vállalkozó vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról.

Műsorunk a 2019 december 15-i műsor ismétlése!