GAZDAÉLET
A 2013 február 26-án jelentkező rovat tartalma: Gazdahírek. 55 éves a Marosvásárhelyi Rádió. Emlékperceinkben régi mezőgazdasági műsorokból tallózunk. Ahogy telnek az évek, egyre nehezebb a kisgazdának. Lassan csak a család segítségére lehet számítani. Bojtor Sándor tűri gazdálkodóval beszélgetünk. Méhészkedő hallgatóinkat a márciusi tennivalókra emlékeztetjük. Rovatunk végén lesz nyereményjáték, majd marosvásárhelyi és szászrégeni piaci árakat ismertetünk.
Gazdahírek:
Azok a személyek, akik háztartásában 2 szarvasmarha, 50 méhcsalád, 1,5 hektáros veteményes, 0,5 hektáros szőlős, 0,2 hektáros védett, zöldségeknek szánt terület, 0,3 hetkáros dísznövénykert található, nem kell adót fizessenek. Akik viszont túllépik ezt a küszöböt, annak függvényében kell az államkasszához járulniuk, hogy mennyi profitot szereznek évente a mezőgazdasági tevékenységeik által. A mezőgazdászok megadóztatására vonatkozó 8. rendelet 2013. február 1-én lépett érvénybe, de máig sem közölték ki az annak gyakorlatba ültetésére vonatkozó szabályrendszert. Ha ez megtörténik, a mezőgazdászoknak a 600-as számú nyilatkozatot kell kitölteniük és leadniuk a helyi pénzügyi hivatalokba, ugyanis aszerint számolják majd ki a fizetendő adó értékét. (marosvasarhelyi.info)
Egyre nagyobb méreteket ölt a vegyszerhamisítás. Romániában már két éve ádáz küzdelem folyik a hamis vegyszerek leleplezésére. A Romániai Növényvédelmi Ipari Egyesület a rendőrséggel és a megyei növény-egészségügyi hivatalokkal együttműködve dolgozik az ügyön. A csalók első ismertetőjele, hogy saját autóval járják a portákat vagy a mezőgazdasági cégek székhelyeit, és jelentős (30-50 százalék közötti) árkedvezményt ajánlanak a közismert vegyszerek másolatára, ugyanakkor a felajánlott termék csomagolása tökéletes utánzata az eredetinek. A hamisításnak két módja létezik: az improvizált „laboratóriumokból” kikerülő termékek vizet és fehér falfestéket tartalmaznak, a ravaszabbak már egy kis „rendes” vegyszert is kevernek bele, hogy a terméknek jellegzetes szagot kölcsönözzenek. Általában ezek ártalmatlanok az emberre nézve, de a várt gyomirtó vagy gombaölő hatás is elmarad. Sokkal veszélyesebbek azok, amelyek Kínából vagy Indiából származó, nem ellenőrzött hatóanyagokat tartalmaznak. Egy ilyen vegyszer jobb esetben tönkreteszi a növénykultúrát, de a talajba, illetve közvetve a fogyasztó asztalára kerülve komolyabb gondot is okozhat. (Gazdaélet)
Aflatoxint találtak a tejben több dél-európai országban. Az aflatoxin m1 penészgombák által termelt gombaméreg, amely a takarmányokon keresztül bekerülhet a tejbe. Emberre is veszélyes lehet, nagy mennyiségű fogyasztása rákos megbetegedést okozhat. A megengedettnél magasabb aflatoxin-tartalom miatt több tejet kivontak a forgalomból a napokban Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban. Az MTI úgy tudja, hogy a bosznia-hercegovinai hatóságok szlovéniai, németországi és magyarországi importtejben is találtak a megengedettnél több aflatoxint. (MTI)
Betakarították a napokban az ország első energiafűz termését Kovászna megyében, ahol mintegy nyolcvan hektáron termesztik az alternatív energia előállítására alkalmas növényt. Ennek több mint fele a kézdiszentkereszti Domokos Árpád tulajdonában van. Első ízben három hektáron végeztek gépi betakarítást, erről a területről mintegy 100 tonna biomasszát, vagyis aprított energiafüzet nyertek, a növények elérték a 8-10 méter magasságot. A becslések szerint évről évre növekszik a hozam, mert minden vágás után sűrűbben nőnek az ágak. A kézdiszentkereszti gazda idén még újabb 20 hektár energiafűz ültetését tervezi. Az alternatív energia előállítását és felhasználását népszerűsítő Green Energy Biomasszaklaszter vezetői szerint, az energiafűz-aprítékkal vagy más biomasszával működő kazánok 30 százalékkal olcsóbban állítják elő a hőenergiát, mint a gázzal működők. (Krónika)
A brassói piacokon automatáknál tojást is lehet vásárolni. A gépeket naponta újratöltik, és ha fogytán van a termék, ezt a gép telefonos üzenetben jelzi a farm működtetőinek. A hűtővel ellátott gép azt is jelzi, ha esetleg meghibásodás miatt melegedés történt, ami a tojások minőségét ronthatná. A tojások egy Brassó megyei baromfifarmról származnak, amelyet 20 évvel létesített egy állatorvos család. Jelenleg 70.000 tyúk van a farmon, amelyek naponta több mint 60.000 tojást adnak. A közepes nagyságú tojásokat 10-es csomagolásban árusítják. (Petki Judit)
Az ALUTUS REGIO Egyesület Helyi Akciócsoportja a Nemzeti Vidékfejlesztési Program IV. tengelye keretében pályázatot hirdet a következő intézkedésekre: fiatal gazdák támogatása, mezőgazdasági egységek korszerűsítése, erdők gazdasági értékének növelése és a mezőgazdaság és erdészet fejlesztését szolgáló infrastruktúra javítása és fejlesztése. Emellett a félig önellátó gazdaságok támogatása, a termelői csoportok és mikrovállalkozások létrehozásának támogatása, a turisztikai tevékenységek ösztönzése és a falvak felújítása, fejlesztése, a vidéki örökség értékesítése is szerepel a kiírásban. Bővebb tájékoztatást a pályázati feltételekről, illetve a szükséges iratokról a www.alutusregio.ro honlapon találnak vagy a 0267-378-988-as telefonszámon kérhetnek. (Gazdaélet)
Idén XI. alkalommal szervezik meg a Nyárádszeredai Kertésznapokat. A 2013. március 9-én, reggel 8 órakor kezdődő rendezvényen cégbemutatók és szakmai előadások zajlanak. Közben termékbemutató, vásár, magbörze és könyvstand is várja az érdeklődőket. A hazai és magyarországi cégek, vállalkozók mellett a Budapesti Corvinus Egyetem Nyárádszeredai tagozatának diákjai, valamint a Sapientia EMTE kertészmérnök-szakos diákjai is bemutatkoznak. A művelődési házban megtartott kertésznapra a kiállítók jelentkezését legkésőbb március 2-ig várják a bocskai@lorinfo.ro e-mail címen valamint a 0265-576-096-os telefonszámon. (Gazdaélet)
Piaci árak Marosvásárhelyről:
Marosvásárhelyen az akácméz kilója 28 lej, a vegyes mézzé 23 lej, a burgonyáé 2 lej és 2 lej 50 bani, a fehér káposztáé 2 lej 50 bani, a vörös hagymáé 4 és 5 lej, a fehér hagymáé 3 lej, a foghagymáé 25 lej, a fehér dughagymáé 9 lej, a vörös dughagymáé 11 és 13 lej. A karfiol kilója 2 lej 50 bani és 3 lej, a paradicsompaprikáé 14 lej, a töltenivaló paprika, az uborka és a paradicsom kilója 11 lej, a csípős paprika darabja 1 lej, a hónapos retek kilója 1 lej, a fehér reteké 2 lej 50 bani, a fekete reteké 3 lej 50 bani, a gombáért 9 és 10 lejt kérnek. A zeller kilójáért viszont 6 és 7 lejt kell fizetni. A petrezselyemzöld és zellerzöld kötése 50 bani és 1 lej, egy fej saláta 3 lej, a cékla kilója 3 lej 50 bani, a spenóté 7 lej 50 bani. A sütőtök kilóját 2 lej 50 baniért, a tormáét pedig 10 lejért vásárolhatjuk meg. A szárazpaszuly kilója 7 lej 50 bani és 9 lej, a murokért 2 és 4 lejt, a petrezselyemért 7 és 8 lejt kérnek. A karalábé darabja 1 lej 50 bani és 2 lej, a tojás darabja ezen a héten 70 bani. Az alma kilója 2 lej 20 bani és 4 lej, a körtéé 6 lej, a szőlőé 16 lej, a dióbél kilója 30 lej. A juhsajté 10 lej, az ordáé 9 lej, a tej litere 3 lej. (Dobos Levente Szilveszter)
Piaci árak Szászrégenből:
A fehérhagyma kilóját 2 lej és 2 lej 50 bani között vásárolhatjuk meg, a vöröshagyma kilója 3 lej 50 bani és 4 lej között mozog. 9 lejért kínálják a dughagyma kilóját, a foghagyma kilója 10 és 12 lej között váltakozik. A burgonya kilónkénti ára 1 lej 50 bani és 2 lej között váltakozik, egy kg káposztáért 2 lej 50 bani és 3 lej között fizetünk. Egy kg murok ára 2 lej 50 bani és 3 lej, 5 lejünkbe kerül egy kg petrezselyem, a zeller darabja 1 lej 50 bani és 2 lej. 1 lej 50 bani és 2 lej egy kötés torma ára – kilója 9 lej. 2 lej 50 bani és 3 lej a feketeretek, ugyanennyit fizetünk a cékla kilójáért, a szárazpaszuly kilója 8 és 10 lej között mozog. 2 lej és 3 lej 50 bani között mozog az alma kilója, 5 lejt kérnek egy kg körtéért, 20 és 27 lej között kínálják a dióbél kilóját, egy kg vegyes mézért 20 lejt fizetünk, 25 lejért árusítják az akácméz, valamint a havasi méz kilóját. 2 lej 50 bani egy liter házitej ára, 60 és 80 bani között váltakozok a házitojás darabja. 18 lej a sajt, 10 lej az orda kilója. (Fábián András)
Játékunk kérdése:
Hány hektár területen gazdálkodik a tűri Bojtor Sándor?
Felhívjuk játékosaink figyelmét, hogy a helyes válaszhoz elérhetőségeiket is mellékeljék (postacímet, telefonszámot), különben nem vesszük figyelembe megfejtéseiket. Válaszaikat a következő címekre küldhetik 2013 március 4-ig:
540445 Marosvásárhely, 1918 december 1 sugárút 109 szám
e-mail: gazdaelet@marosvasarhelyiradio.ro