• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9767 RON
  • USD4.5830 RON
  • GBP5.8429 RON
  • HUF1.2941 RON

Erős, mint a szikla…

Marosvásárhelyen “Közösségünk értékei” címmel gálarendezvényt szerveztek, melyen Maros megye egykori olimpikonjait díjazták. Összesen, közel 70 olyan sportoló, edző, sportvezető, orvos és újságíró vehetett át elismerést, akik vagy Maros megyeiként, vagy egy maros megyei klub színeiben sportolva jutottak ki az olimpiai illetve paralimpiai játékokra.

A legidősebb élő olimpikonunk a csíkcsomortáni születésű Balló Ferenc, aki csak későn, húszévesen kezdett el sportol20181102_124847ni. Hatalmas erejére és ellenálló képességére a katonaságnál figyeltek fel, majd a Bukaresti Dinamohoz igazolt, amelynek versenyzőjeként kétszer, 1964-ben Tokióban, 1968-ban pedig Mexikóvárosban vett részt román színekben az ötkarikás játékokon. Az olimpián mindkétszer helyezetlenül zárt, egyszer egy betegség, utána a bírói ítéletek győzték le.

Európa bajnoki címem mellé két világbajnoki ezüstöt is begyűjtött, majd edzőként

1955-ben került Marosvásárhelyre, Boér György az Akarat SK és a tartományi birkózószakosztály elnöke hozta Balló Ferencet     Visszavonulása után edzőként dolgozott Marosvásárhelyen, tanítványa volt Ambrus Lajos és Simon László.

A gála után beszélgettünk Balló Ferenccel: