• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9710 RON
  • USD4.5892 RON
  • GBP5.7967 RON
  • HUF1.2597 RON

Egy kosárpalánkkal kezdődött

Példátlan összefogásnak lehettünk szemtanúi a Maros megyei Erdőcsinádon, ahol szombaton egy multifunkcionális sportpálya építésébe vágott a helyi közösség. Kósa Ráksi Géza tanár kezdeményezését többen is felkarolták a helyiek közül, november negyedikére pedig közmunkát hirdettek az iskola egykori – már csak az emlékeiben salakos – pályára. A felhívást nem csak a helyi önkormányzat képviselői hallották meg, hanem olyan civilek is, akik első sorban ezt a közösségi élményt akarták átélni.

Egy nap alatt sikerült beállítani a pályát övező villanyoszlopokat, illetve teljesen egyenessé tenni a játékfelületet, amelyre sikerült kavicsot is szórni. Így hamarosan akár az aszfaltozás is elkezdődhet.

“Amikor majd lekapcsolódnak a pálya fényei, fejünk fölött már csak a csillagos ég lesz. Jól lehet alatta álmodozni” – nyilatkozta Kósa Ráksi Géza ötletgazda.

A következő riportban megszólalnak mindazok, akik részt vettek-vesznek a tervben, de azok a fiatalok is beszélnek, akik számára  épül elsősorban ez a pálya.

20171104_162343 másolata 20171104_160442 másolata

20171104_160206 másolata 20171104_140749 másolata 20171104_152859 másolata 20171104_135321 másolata 20171104_134853 másolata 20171104_134807 másolata