• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9710 RON
  • USD4.5892 RON
  • GBP5.7967 RON
  • HUF1.2597 RON
Fotó: Tompa Miklós Társulat/Bereczky Sándor

Bűn és jog szövetsége, illetve az életünk sötét oldala

Több korszak is keveredik abban az előadásban, amelyet Marosvásárhelyen a Tompa Miklós Társulat szilveszteri produkcióként vitt színre, de amellyel a társulat alapításának évfordulójára is emlékezik.

Molnár Ferenc: A doktor úr című vígjátéka a múlt század legelején, 1902-ben született, fél évszázaddal később, Kellér Dezső és Zerkovitz Béla Budapesten megzenésítette, ezzel egy másik kor sajátosságai is belekerültek. A 21. század elején pedig itt, Marosvásárhelyen került színre a produkció, Keresztes Attila rendezésében, egészen más megvilágításban.

Mert természetesen nem csak az eredeti bohózat gubancos történetét kell kibogoznunk, hanem Keresztes Attila, a rá jellemző módon és humorral, beiktatott egy olyan szálat is az előadásba, amely filmtörténeti utalásokkal is gazdagítja a produkciót. Puzsér, a furfangos betörő szerepében Galló Ernőt látjuk, Bokor Barna pedig, ebben a produkcióban különleges bravúrral bújik bele mindegyik szereplő bőrébe és adja a hangját mindegyiküknek.

Az alábbi összeállításban Keresztes Attila rendezővel, Galló Ernővel és Bokor Barnával beszélgetünk. Szerkesztő Szuszámi Zsuzsa.