„Békesség a földön” – karácsony üzenete ma
Nagyon sokszor mondjuk ezekben a napokban, hogy boldog karácsonyt, békés karácsonyt. Célunk a békés karácsony elérése, az egymásra figyelés és a belső nyugalom megteremtése. A szerencsésebbek jó időben el tudtak kezdeni hangolódni erre, az adventi időszakban belképni a számvetés és a remény időszakába. A világ alakulását figyelő keresztény ember számára különösen élesen vetődik fel a kérdés: mit jelent ma a béke egy olyan világban, ahol fegyveres konfliktusok, bizonytalanság és egymás iránti közömbösség határozza meg a mindennapokat. Tudjuk azonban azt is, hogy a béke nem magától értetődő állapot, hanem közös felelősség, amely belső renddel, párbeszéddel és egymás iránti nyitottsággal kezdődik. Így van ez a családban, a munkahelyen, a Földön élő emberek békéje nélkül nincs nagyobb szinteken sem béke. A béke felelősség, és ehhez a felelősséghez tartozik közös otthonunk, a Föld védelme is – a legnagyobb ajándék, amelyet kaptunk, és talán a legnagyobb ajándék, amelyet továbbadhatunk.
A Naprakész mai adásában ezért a béke kérdését állítjuk a középpontba – nemcsak geopolitikai, hanem erkölcsi és lelki értelemben is, a teremtett világ megóvásának felelősségével együtt. Vendégemmel arról beszélgetünk, mit jelenthet ma a béke keresése, van-e még ereje a katolikus békediplomáciának, és hogyan szólhat a karácsony üzenete egy háborúktól terhelt világban, amely nagyobb védelemre szorul most, mint bármikor.
Dr. Ujházi Lóránd, katolikus pap, teológussal és biztonságpolitikai szakértő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára a Naprakész vendége.

