
Az örmény kultúra
Egy héttel ezelőtt többek között arról beszéltünk a hallgatóknak, hogy ha megnézzük országunk nemzetiségi összetételét, rádöbbenünk arra, hogy itt Erdélyben is egy igencsak színes közösség él együtt. Vendégünk elmondta, hogy a leghelyesebb Erdélyt egy többnemzetiségű országrésznek nevezni, ahol minden nemzet a saját kultúrájában él, ezt próbálja ápolni, védeni és másoknak bemutatni. Szombaton, még ennél a témánál maradunk, és – folytatva a beszélgetést – az erdélyi örményekről és az örmény kultúráról beszélgetünk.
dr. Puskás Attila egyházügyi referenssel, az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége elnökével a Kőbe Zárt Múltunk és az Örökségünk Nyomában szerkesztője, Nagy-Bodó Tibor beszélgetett.