
Árnyháborúból nyílt konfrontáció – Izrael súlyos támadást intézett Irán ellen
Romániai idő szerint ma hajnalban, 3 és 4 óra között izraeli harci repülőgépek légicsapásokat hajtottak végre Irán területén, elsősorban nukleáris létesítmények és katonai célpontok ellen. Az izraeli légierő, valamint a Moszad akciója során több katonai bázist és nukleáris komplexumot semmisítettek meg. A támadásokban számos magas rangú iráni katonai vezető és atomtudós is életét vesztette, köztük az iráni vezérkari főnök és az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtestének parancsnoka.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint Irán válaszul dróntámadásokat indított az izraeli területek ellen. A jelenlegi helyzet tehát egy jelentős izraeli katonai csapást és egy korlátozott iráni válaszlépést jelent.
A feszültséget tovább növeli, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség a napokban történelmi határozatban marasztalta el Teheránt az atomsorompó-egyezmény megsértése miatt. Washington próbál megállapodni Teheránnal az iráni atomprogramról, miközben Irán bejelentette egy új urándúsító üzem aktiválását, ami további nemzetközi aggodalmakat váltott ki.
A támadás következményei komoly kérdéseket vetnek fel: mekkora az eszkaláció kockázata? Válhat-e a konfliktus regionális vagy akár globális háborúvá? Bekövetkezhet-e atomcsapás? Milyen lépéseket tehet Oroszország, Irán egyik legközelebbi szövetségese? És mit lép Amerika, meg tudja-e zabolázni Izraelt?
A helyzet súlyosságát növeli, hogy Irán széles körű befolyással bír a térségben, és aktívan támogat különböző fegyveres és hírszerzési csoportokat, köztük a palesztin Hamászt, a libanoni Hezbollahot, a jemeni húszikat, valamint a síita milíciákat Irakban. N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a Világgazdasági Intézet munkatársa a Naprakész vendége.