• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9710 RON
  • USD4.5892 RON
  • GBP5.7967 RON
  • HUF1.2597 RON
Fotó: Bereczky Sándor

Aláírunk, és kiszavazzuk ,,A nép ellenségét’’ Keresztes Attila rendezésében

Hányszor énekeltük az Eddával, hogy elhagyjuk ezt a várost.  Aztán nem csak énekeltük, hanem mondtuk, mikor vágyakozva, mikor fogadkozva, máskor dacolva az egész országra gondolva.

És lám itt vagyunk, mert hittük, hogy másként lesz a demokráciában, bíztunk a közösségünkben, a szülőföldben, meg olykor abban, hogy a másik ember is olyan közösségépítő és önfeláldozó, akárcsak mi, kedves hallgatóink. Esetleg rájöttünk, hogy máshol még olyan sincs a teljes élet.

Azért veszem elő most  mindezt, mert megnéztem A nép ellensége című színművet  Keresztes Attila rendezésében a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Henrik Ibsen norvég drámaíró, rendező 137 évvel ezelőtt írta. Akár ők is énekelhették volna ezt az Elhagyom a várost. Hasonló társadalmi problémák, hatalmi-érdek játszmák, zsarolások, elcsalt demokráciásdik. Sőt ugyanazok, mert a színház és a rendező a mába ülteti át és a mi kisvárosunkba. így lesz a színházi színpadból és nézőtérből egy közös gyűlésterem – fehér fallal bekerítve, a nagyérdemű közönségből, belőlünk vitatkozó –érvelő, aláíró és szavazó polgár.

Keresztes  nem akart elemelni a hétköznapokból. Csak semmi varázslat. Bele és le a mindennapi közéletbe.

Fotó: Bereczky Sándor

El-elfelejtjük, hogy színházban vagyunk, és előadást nézünk. Ennyire nemszínházban még sohasem voltunk színházban. Ennyire még sohasem játszották el, hogy most nem játszunk. Közben a lelkünk mélyén az örökgyerek ujjong ennek  a nagy –nemjátéknak, a színházrajongók pedig összekacsintunk a szemközti nézőkkel, akik akár mi magunk is lehetünk, hogy megint részesei vagyunk valaminek, amit a  Színház csinál velünk. Hogy a művészetek művészete, a Színház olykor velünk együtt vergődik és remél, és ugyanazt az életet éli, amit mi. Egyetlen egy fal sem volt közöttünk, még fényfal sem.

,,A nép ellensége” Keresztes Attila rendezésében sorstársat csinált a Színházból, abban a városban, amelyről annyiszor énekeltük, hogy elhagyom…

Fotó: Bereczky Sándor

A történet kiindulópontja egy rendőrségi hír, ebből írta meg Ibsen a polipként mindent megfojtó korrupció drámáját. Egy norvég kisváros legfőbb bevételi forrása és egyben sokak megélhetésének záloga a helyi gyógyvíz. A polgármester testvére, Dr. Stockmann azonban felfedezi, hogy a gyógyulni vágyókat súlyos fertőzésveszély fenyegeti, a gyógyforrások vize mérgezett.

Az ember vagy a pénz? Egy közösség megfosztása a fellendülés lehetőségétől vagy a fellendülésért cserébe szabad utat adni mások mérgezésének? A hatalom torzulásával szembeszegülő doktor készen áll a társadalmi tettre. Családjával az oldalán elindul a mindent megváltó csoda valóra váltására. Ibsen társadalmi drámájában egyéni érdek és társadalmi felelősség feszül egymásnak, szembeállítva az egyént a megélhetését féltő közösséggel és annak hangadóival.

Szereplők:

SEBESTYÉN ABA

MOLDOVÁN ORSOLYA

HENN JÁNOS

TOLLAS GÁBOR

KILYÉN LÁSZLÓ

GALLÓ ERNŐ

BARTHA LÁSZLÓ ZSOLT

ÖRDÖG MIKLÓS LEVENTE színművészek  valamint  BIRÓ SÁRA és ROBERT SZILÁRD m.v.

Fotó: Bereczky Sándor

Ajánlom összeállításunkat a rendező, Keresztes Attilával: