A valóság amelyben lehetetlen megmaradni
Beszélgetés Kemény Zsófival, Az aranykor fénykora című legújabb regényéről.
Kemény Zsófi több síkon is jelen van a magyar irodalomban, családi háttere is adott mindahhoz, amit csinál, édesapja író, édesanyja dramaturg, ő maga pedig költő, író, forgatókönyvíró és slammer, sőt Sophie Hard néven rapper is. Harmadik regényénél tart, de verseskötete is jelent már meg. Vágya az volt, hogy húsz éves koráig jelenjen meg első regénye, ami meg is történt. Első két regénye úgymond felkérésre íródott, ami nem jelenti azt, hogy nem független történetekkel van dolgunk.
Az Aranykor fénykora azonban már teljes mértékben az övé. Írásai generációinak problémáit tapogatják le, történetei együtt haladnak vele, az életproblémák mindig azok, amelyek éppen foglalkoztatják. Sajátos nyelvezete és humora révén próbálja felhívni a figyelmet ezekre a generációs gondokra, mindennapi problémákra. Nem megkerülve az idősebb nemzedéket, a szülőket, akiket viszont nagy mértékben tart felelősnek a kialakult helyetért, az eltorzult társadalom, a reményvesztetté vált világ miatt.
Olyan fiatal felnőttekről szól ez a könyv, akiknek el kellene indulniuk az életben, és ezt nem csak gátlásaik, félelmeik késleltetik, hanem tervek és elszántság nagymértékű hiánya. Az élettől való folyamatos menekülésük a kábítószer és egyéb szerek hatása alá kergeti őket. A lebegés számukra pillanatnyi megoldás. Viszont egy titok is el van rejtve a történetben, ez az az ürügy a szerző számára, amely révén ennek a baráti társaságnak a problémáit vázolja, olykor abszurd helyzetek, felnagyított szituációkat révén.
Kemény Zsófi őszintén jelenti ki generációja nevében, hogy „elcseszték” őket. Ez az érzelmi zaklatottság pörög végig a fejezeteken, az idősíkok váltakozása ugyan összpontosításra készteti az olvasót, de óhatatlanul is érzi ennek a nagyon őszinte nyelven, néha nyersen megírt történetnek reménytelen kifutását.
A következőkben Kemény Zsófival beszélgetünk Az aranykor fénykoráról.
Szerkesztő: Szuszámi Zsuzsa
