Múltunkat, történelmünket testesítik meg a műemlékek. Nyitott, kőbe zárt történelmet jelentenek. Sorsuk, akár a mienk. A diktatúra alatt, amikor tilos és büntetendő volt magyarságunkra emlékezni, akkor a műemlékek is sorvadásnak indultak. Ólakká, téesz-istálókká változtatták őket, tehetségtelen rendezők történelemhamisító filmjeinek díszleteivé váltak, mint például az erdélyi Versailles, a bonchidai Bánffy-kastély.

Kövekbe zárt életeket őriznek, és egy nemzet létét jelentik. Gondoznunk, ápolnunk kell őket, azért hogy – a zord időket átvészelve, az olykor még eléggé kíméletlen jelenben is – újra a régi szépségükben pompázzanak.

Adásunk, a Kőbe zárt múltunk, voltaképpen épp ezt a célt szolgálja.

A Kőbe zárt múltunk, minden szombaton fél egytől.

Szerkeszti: Nagy-Bodó Tibor

Támogatónk: Prospero Technik, Marosvásárhely Kulturális és Tudományegyetem