Viták után megszavazott sporttámogatás
Hosszas vitákat és egyeztetéseket követően a marosvásárhelyi tanács megszavazta négy kiemelt sportegyesült támogatását. Illetve előbb a már harmadjára megszavazott, a…
Hosszas vitákat és egyeztetéseket követően a marosvásárhelyi tanács megszavazta négy kiemelt sportegyesült támogatását. Illetve előbb a már harmadjára megszavazott, a…
Szilágyi Enikő művésznő rendhagyó koncertje, egy élményteljesnek ígérkező sanzonest zárja ma este 6 órától a Bernády Napokat. A Párizs, Erdély…
A 2016 október 26-án jelentkező Kertbarátok műsor tartalma: Az ehető és mérgező gombákról beszélgetünk Málnási Andrással a marosvásárhelyi Málnássy László…
A jelöltállítási folyamat befejezéséről, a meglepetésnek számító jelöltek kilétéről, a megjelent plakátok kapcsán kialakult hisztéria okairól, az arányos képviselet megvalósulásának fontosságáról…
Az egészségügy helyzetéről, az orvoshiány komoly voltáról, a mostani viszonyok javításának lehetőségeiről, a jövőben akár törvényhozási téren. Ezekről beszélgettünk az október…
A Gyilkostóról és környékéről, a nemrég felavatott mászófalról, valamint a gyergyószentmiklósi turisztikai központról és az idei turistaforgalomról szólt szombaton, október…
A Hair című musicalt látja vendégül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum vegyeskarának előadásában. A Hair…
[caption id="attachment_194439" align="alignleft" width="300" class=" "] Fotó: Sármási-Bocskai János/Gazdaélet[/caption] A 2016 október 25-én jelentkező műsor tartalma: Gazdahírek, Múlt hét végén…
Nehéz csoportba sorsolták a marosvásárhelyi City'Us teremlabdarúgó csapatát a Futsal UEFA Cup elit körében. A november 22-27 között sorra kerülő…
Székelyudvarhely teremlabdarúgó csapata sorozatban négy győzelmet aratva tapad az élbolyhoz. Jakab Zoltán együttese legutóbb a Sepsi Futsal otthonában nyert 6-1-re.…
Akárcsak a hét elején, a hét végén is Bajkó Barna egyetlen találata döntött a három pont sorsáról, így az FK…
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének politikai hátteréről, történelmi jelentőségéről, a leverése utáni megtorlásokról, a magyar nemzetet ért veszteségekről beszélgettünk az október 21…