Kétezer módosító indítványt nyújtottak be tanügyminisztériumhoz
Kétezer módosító indítványt nyújtottak be tanügyminisztériumhoz, ami a tárca költségvetését érinti - mondta a szenátus oktatásért felelős bizottságának elnöke, Ecaterina…
Kétezer módosító indítványt nyújtottak be tanügyminisztériumhoz, ami a tárca költségvetését érinti - mondta a szenátus oktatásért felelős bizottságának elnöke, Ecaterina…
Több mint 3200 olyan elkezdett beruházás van Romániában, amelyek befejezésére legalább 4 milliárd lejre lenne szükség - nyilatkozta Ma Liviu…
Holnap délelőtt mutatja be Románia együttműködési és ellenőrzési mechanizmusával kapcsolatos fejleményeit az Európai Bizottság szóvivője - nyilatkozta Mark Grey. A…
A rendezvényt a Bukaresti Magyar Kulturális Központ Balassi Intézetében tartják, csütörtökön este fél 7-től. A Székely Nemzeti Múzeum 1875 óta…
A nyugdíjpont értéke 762 lej 1 banira nő, és a honatyák közül 307-en szavaztak mellette, ketten pedig ellene. Ez a…
Márciustól 15 százalékos önrészt kell biztosítsanak az uniós pályázatokhoz a közintézmények és az önkormányzatok. Az Európai Bizottsággal kötött hitelszerződés március…
A Gyógyturisztikai Munkáltatók Szervezetének közlése szerint 330 és 650 lej közötti összeget kell fizetni az egy hetes elszállásolásért és gyógykezelésért…
A Demokrata-Liberális Párt elnöke, Vasile Blaga elmondta: a Valutaalap szerint Románia gazdasága stabil, de a megállapodásokban szereplő számos intézkedés még…
A politikus azzal indokolta döntését, hogy nem szeretné, ha a mentelmi joga az igazságszolgáltatást akadályozná. Dan Voiculescu az Élelmiszeripari Kutatóintézet…
Péntektől lesz érvényes a polgári eljárási törvénykönyv - jelentette ki Mona Pivniceru. Az igazságügyi miniszter tegnap azt mondta, a kormány…
Traian Basescu államfő képviseli Romániát az Európai Tanács februári csúcstalálkozóján. Victor Ponta miniszterelnök azt mondta, nem ért egyet ezzel, de…
Ha a mostani ütemben folytatódik az elvándorlás, 2060-ra az ország lakossága 4 millióval lesz kisebb. A felmérést az Eurostat készítette,…