Csökkent a nyugdíjasok száma
58 ezerrel csökkent a nyugdíjasok száma az év első negyedében a tavalyi év azonos időszakához képest, és 18 ezerrel 2013…
58 ezerrel csökkent a nyugdíjasok száma az év első negyedében a tavalyi év azonos időszakához képest, és 18 ezerrel 2013…
Motiváció foglalkoztatásra - ez a címe annak a projektnek, amely 800, 18 éven felüli, az intézményesített rendszert elhagyó fogyatékkal élő…
A magyar labdarúgó-válogatott egykori legendás kapusa nyolcvannyolc éves korában, hosszú betegség után hunyt el. 1952-ben olimpiai bajnok, 1954-ben pedig vb-ezüstérmes…
Két - három éven belül sugárkezelési hálózattal fog rendelkezni Románia a rákbetegségben szenvedők számára a Világbank - alapok segítségével -…
Pert indít az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Wass Albert emlékének meggyalázása miatt - áll a szervezet közleményében. Ebben kifejtik: az…
Aláírta a Románok szövetsége a korrupció elhárításáért elnevezésű megállapodást a Demokrata-Liberális Párt elnöke. Vasile Blaga elmondta: ennek célja, hogy átláthatóbbá…
Ma lépett érvénybe a fogyasztók jogait rögzítő uniós irányelv, melyet Romániában is alkalmazni fognak. Az irányelv előnyei között említhető az…
Építő jellegű tárgyalásokat folytatott a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság küldöttsége a román hatóságokkal, és fontos, a jövendőbeli fejlődési…
Ma fejezik be a tanévet a nyolcadik osztályos tanulók. Az országos felmérőre június 16-dika és 18-dika között kell beiratkozniuk a…
Szeretné visszakapni a Románia Csillaga érdemrendjét Tőkés László. A bíróság a november 20-i határozatában méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót az állami…
Ötvenezer eurót adományozott a kézdivásárhelyi kórháznak a Holzindustrie Schweighofer - írja a Háromszék napilap. A pénzből ipari mosógépet és laboratóriumi…
Menekítik az amerikaiakat Észak-Irakból. Több amerikai cég is evakuálja alkalmazottait Észak-Irakból. Az iszlamista fegyveresek tegnap már kevesebb mint száz kilométerre…