21-én teszi le a hivatali esküt Klaus Iohannis
December 21-én teszi le a hivatali esküt Klaus Iohannis. Ezen a napon ugyanis a parlament két háza ünnepélyes együttes ülést…
December 21-én teszi le a hivatali esküt Klaus Iohannis. Ezen a napon ugyanis a parlament két háza ünnepélyes együttes ülést…
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szolidaritásáról biztosítja Markó Attila parlamenti képviselőt, miután a Képviselőház plénuma tegnap úgy döntött, hozzájárul az…
Bűnvádi eljárást indíthanak az állami szektorban dolgozó orvosok ellen - döntött tegnap a Legfelsőbb Bíróság. Az ítélet szerint az állami…
Románia támogatja a Nemzetközi Szövetséget az Iszlám Állam elleni harcban, ami elsősorban a logisztikai és az emberi intézkedéseket illeti. Ezt…
Az orosz külügyminisztérium szerint súlyos törvénysértések történtek a november 30-i parlamenti választások kampányában és a szavazás napján, de a választás…
A háromszéki prefektúrán tett panaszt egy sepsiszentgyörgyi újságíró, amiért december 1-én a Noua Dreaptă - Új Jobboldal tagjai magyarellenes szlogeneket…
A hónap közepén mutatná be az új kormány tagjait Victor Ponta. A kormányfő tegnap azt mondta tegnap: még arra vár,…
24 órás előzetes letartóztatásba helyezték Mircea Moloţ, Hunyad megyei tanácselnököt a korrupcióellenes ügyészek. Mircea Moloţot ma hallgatták ki és azzal…
Moldován József parlamenti képviselő a gyergyószentmiklósi RMDSZ szervezettel partnerségben adománygyűjtési akciót hirdet, amelynek keretében rászoruló nagy családoknak, valamint időseknek szeretnék…
A Korrupcióellenes Ügyészség bírósági felügyelet mellett vizsgálja ki Cătălin Teodorescu képviselőt az Alina Bica volt főügyész elleni korrupciós ügyben. Az…
Elfogadta ma a kormány az ez évi harmadik költségvetés-kiegészítést. A kiegészítés tartalmazza az állammal szemben pert nyert közalkalmazottak elmaradt béreit…
Nemzeti ünnep január 24-dike, a Román Fejedelemségek Egyesülésének Napja - a Képviselőház ma rábólintott az ezzel kapcsolatos határozat-tervezetre, miután korábban…