
Egy éves a Lélektükör
A Marosvásárhelyi Rádió a Lélektükör c. műsort 2018. szeptember negyedikén sugározta először. Akkor is: élőben. Az eltelt egy év alatt,…
A Marosvásárhelyi Rádió a Lélektükör c. műsort 2018. szeptember negyedikén sugározta először. Akkor is: élőben. Az eltelt egy év alatt,…
A Kovászna megyei előljárókról sem lehet azt állítani, hogy unatkoznak, ugyanis elhallgatott vagy mellékvágányra terelt ügyeket kell tisztázni, diszkriminációs feljelentessél…
A 2019 szeptember 10-én jelentkező műsor tartalma: A „Gasztronómiai anyanyelvünk a turizmusban” címmel próbálja átmenteni az értékeket a Homoród-Küküllő Leader…
A zavaros belpolitikai viszonyok részleteiről, a három lépcsős javasolt tárgyalási sorozat témaköreiről, a miniszterelnök által vezetett szociáldemokrata párttal fennálló viszonyukról,…
A segesvári Aurel Mosora Állami Gimnáziumban elsőtől nyolcadik osztályig folyik Magyar nyelvű oktatás. Szórványban sokkal nehezebb biztosítani a megfelelő gyerek-létszámot…
Az idei évben beindul a magyar kormány támogatásával az az oktatási program, amely 2000 gyereket érint, kilenc szórvány megyéből, valamint…
Újabb Európa-bajnoki címet szerzett a romániai női asztalitenisz válogatott. A marosvásárhelyi Szőcs Bernadettel a soraiban felálló együttes a franciaországi Nante-ban…
A kőbe zárt múlt megelevenedik a következő hónapokban az erdélyi magyarörmény közösségben Székelyföldön. Szeptember nyolcadikán kerül sor egy templom búcsúünnepére…
A múltheti műsorunkban elmondtuk, hogy mint minden modern civilizált országban, itt is létezik műemléképületekkel foglalkozó törvény. Számszerűen, ez a 422-es…
Az erdélyi magyarság legnépesebb, 41 éves mozgalma, most a hétévégén tartja 3 napos ünnepi találkozóját Székelyudvarhelyen. Több mint 100 zenész!…
A 2019 szeptember 8-án jelentkező Gyermekműsor tartalma: A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház augusztusi kínálatában Fodor Sándor - Csipike című…
A 2019 szeptember 3-án jelentkező műsor tartalma: Hamarosan új termékkel jelenik meg a piacon a csíkszentmártoni Bocskor pékség. Bocskor István…