
Ez több mint kultusz, ez élet, ez történés!
Csíksomlyóra idén is több százezres tömeg érkezett a világ minden sarkából, még a tengeren túlról is. Találkoztunk visszatérő vendégekkel, de olyanokkal…
Csíksomlyóra idén is több százezres tömeg érkezett a világ minden sarkából, még a tengeren túlról is. Találkoztunk visszatérő vendégekkel, de olyanokkal…
Arányaiban az országos átlagnál jobban fejlődik Háromszék gazdasága. A romániai gazdaság tavaly 4,8 tized százalékos növekedést ért el, ezzel szemben…
Enyhe áremelkedést eredményezett a kötelező gépjármű-biztosításokra vonatkozó új törvény múlt heti megjelenése, de a biztosítótársaságok még kivárnak az új díjszabások…
Klaus Iohannis elnök tiszteletére a legrangosabb, államfőknek kijáró ceremóniára került sor tegnap az Arlingtoni Nemzeti Temetőben: ágyúból 21 díszlövést adtak…
A délelőtti órákban a térség nyugati felében, délután már másutt is sokfele várható zápor, villámlásokkal és heves, viharos erejű széllel…
Kalapáccsal fenyegetőzött egy férfi kedd délután a párizsi Notre Dame előtti téren, egy rendőr lelőtte - közölte a párizsi prefektúra.…
ma este 7-től a Stúdió Színházban Marosvásárhelyen. A Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóest Gajzágó Zsuzsának, a Tamási Áron Színház színészének…
A kormány nem mond le a háztartási adóról, arról azonban, hogy mikor és hogyan vezetik ezt be, a pénzügyminisztérium dönt…
A Román Parlament emberi, vallási és nemzeti kisebbségi jogokért felelős bizottsága képviselőivel tárgyal holnap a Civilek a Katolikus Iskoláért csoport.…
Minisztériumonként és összességében is kiértékelik a kormány tevékenységét - nyilatkozta ma a Szociáldemokrata Párt elnöke. Liviu Dragnea szerint a tárcavezetők…
Áprilisban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Romániában. Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 9,2 tized százalékkal haladta meg a tavaly márciusi…
25 százalékos béremelést követelnek az Ifjúsági és Sportminisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények alkalmazottai. A Maros Sportklub szakszervezeti vezetője, Dan Tudor Gheborean…