Új feltételek mentén fog működni a jelenléti oktatás
Az eddigi kritériumokat módosítva a kórházak leterheltségétől tette függővé tegnap este elfogadott határozatában az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a jelenléti…
Az eddigi kritériumokat módosítva a kórházak leterheltségétől tette függővé tegnap este elfogadott határozatában az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a jelenléti…
A SkiVarság közösségi oldalon adták hírül, hogy ma 10:00 órakor elindul a felvonó, a pálya sízhető állapotban van a hóágyúzásnak…
A polgármester szerint jelentős előrelépés, hogy már az év elején közvitára bocsáthatták költségvetésüket, és január végéig szavazhatnak is róla hiszen…
A helyi önkormányzatok között összesen 32,9 millió lejt osztott szét a megyei tanács beruházásokra és működési költségekre. Tamás Sándor tanácselnöke…
Február elejétől személyenként két öreg járművet is ki lehet vonni a forgalomból a roncsautóprogram keretében, amelynek az idei költségvetése 1,24…
Komoly aggodalmának adott hangot az Ukrajna elleni esetleges orosz invázió következményei miatt tegnap esti telefonbeszélgetésében Boris Johnson brit miniszterelnök és…
Január 12-éig több mint 8.006.000 romániai személyt oltottak be a koronavírus elleni védőoltás legalább egy adagjával - tájékoztatott csütörtöki sajtótájékoztatóján…
A SARS-CoV-2 vírussal fertőzött személyeknek a járóbeteg-ellátó központokban nyújtott orvosi szolgáltatások költségeit az egészségbiztosító pénztárak fizetik - tájékoztatott csütörtöki közleményében…
Január 26-tól kezdődően az 5-11 éves gyermekeket is be lehet oltani koronavírus ellen. Csütörtöktől kezdődően az oltási platform lehetővé teszi…
Nagyon nagy a valószínűsége a tanügyi alkalmazottak munkabeszüntetésének - nyilatkozta ma az AGERPRES hírügynökségnek a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség…
40 százalékkal csökkent a vonatbalesetek száma 2010 és 2020 között az Európai Unióban. A legtöbb vasúti szerencsétlenséget Németországban, Lengyelországban, Franciaországban…
Idén a digitalizálás éve lesz a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórházban, mondta András Nagy Róbert. A kórházigazgató szerint összesen 17 infrastruktúra…