Székelyföldi Lovas Központ létesül az oltszemi Mikó-kastélyban
Az A-kategóriás műemléket Kovászna Megye Tanácsa és Bodok község önkormányzata közösen vásárolta meg 2014-ben. Az oltszemi kastélyban működő gyerekotthont nemrég…
Az A-kategóriás műemléket Kovászna Megye Tanácsa és Bodok község önkormányzata közösen vásárolta meg 2014-ben. Az oltszemi kastélyban működő gyerekotthont nemrég…
A liberálisok és a szociáldemokraták vezetői tegnap külön ülésen tanácskoztak arról, hogy milyen álláspontot képviseljenek a kormánykoalíció által meglebegtetett áfa-…
Legkevesebb 16 ember meghalt, 59 pedig megsebesült abban az orosz rakétatámadásban, amely a közép-ukrajnai Kremencsuk városának bevásárlóközpontját érte. A mentőegységek…
Elfogadta a kormány a felhőalapú kormányzati szolgáltatásról szóló sürgősségi rendeletet – jelentette be Sebastian Burduja kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős…
Sorin Grindeanut nevezte ki ügyvivő jelleggel Klaus Iohannis államfő a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium élére. A miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő…
A szociáldemokrata párti törvényhozók meg fogják szavazni Adrian Chesnoiu volt mezőgazdasági miniszter mentelmi jogának megvonását – jelentette be a Szociáldemokrata…
Romániában tesz látogatást Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke. Az Európai Bizottság romániai képviseletének tájékoztatása szerint…
Az energiabiztonság javításának érdekében az Európai Unió tagállamainak energiaügyekért felelős miniszterei elfogadták az európai földgáztartalék biztosítását célzó rendeletet az ukrajnai…
Közzétették hétfőn az idei érettségi nyári vizsgaszessziójának eredményeit. Akik óvásokat szeretnének benyújtani, hétfőn 12 és 18 óra között tehetik meg.…
Mától kaphatnak zöld rendszámtáblát a nulla széndioxid-kibocsátású autók - közölte a belügyminisztérium. A környezetkímélő autók zöld rendszámtábláit a területi jogosítvány-kibocsátó…
Klaus Iohannis államfő üdvözölte az Amerikai Egyesült Államok elnökének azon bejelentését, hogy 14 millió dollárral finanszírozzák a Romániában elhelyezendő kisméretű…
Hárman az Unirea és négyen az Alexandru Papiu Ilarian Gimnázium végzősei. Hargita megyében a Gyergyóhollói Technológiai Líceum egyik diákja kapott…