35. Bözödújfalusi találkozó
Augusztus 2-án immár 35. alkalommal találkoztak az egykori Bözödújfalu lakói az Emlékparkban, a Kopjafafalu és a Siratófal szomszédságában. Ott készült…
Augusztus 2-án immár 35. alkalommal találkoztak az egykori Bözödújfalu lakói az Emlékparkban, a Kopjafafalu és a Siratófal szomszédságában. Ott készült…
A Marosvásárhelyi Rádió és a Kőbe Zárt Múltunk (elhangzott: 2025. augusztus 2-án, szombaton délben egy órától) a Királyaink Voltak c.…
9 évvel ezelőtt sikerült feljutniuk az első osztályba, Sepsiszentgyörgy labdarúgó csapata azóta - az idénig - a legjobbak között szerepelt.…
Gyergyóremetén elkészült az ország legújabb és legkorszerűbb műjégpályája. Egyelőre a gyergyói fiatalok vették birtokukba a létesítményt, a felnőtt csapat gyülekezik…
Augusztus 7-9 között kerül sor a Székelyföld Kerékpáros körversenyre, melynek mezőnye Sepsiszentgyörgyről indul. Az utolsó szakasz rajtjának ismét Marosvásárhely ad…
Legyen a zene mindenkié! jelmondattal szervezték meg idén is a Hargita megyei Ivómezején (vagy rövidebb nevén Ivón) a nyári zenei…
A 2025 július 31-én közvetített VENDÉGSÉGBEN A MAROSVÁSÁRHELYI RÁDIÓ című műsorunkkal Gyergyócsomafalváról jelentkeztünk, Borsos Géza nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, a Borsos…
A Marosvásárhelyi Rádió Összhang (elhangzott: 2025. július 30-án, szerdán délután hat órától) c. műsorának hanganyaga: Mi történik akkor, amikor…
Régóta készülőben van Balázs K. Attila: Mélyhegedű című kötete, amely az Erdélyi Híradó Kiadó jóvoltából jelent meg. A versek ugyan…
A Marosvásárhelyi Rádió Digitális Világ (elhangzott: 2025. július 29-én, kedden este nyolc órától élőben) c. műsorának hanganyaga: Az olvasás…
Az európai termékeket augusztustól 15 százalékos vám terheli, az európai cégek növelik az Egyesült Államokba irányuló beruházásaikat, és jelentősen bővülni…
Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes lemondása újabb példája annak, hogy a közélet tisztasága és a kormányzati átláthatóság nem lehetnek csak politikai jelszavak,…