
Kézírásos bibliamásolatot lapozhat a Pápa
Nyilvános kihallgatáson adták ma át zarándokok a Vatikánban Ferenc pápának azt a kézírásos bibliamásolatot, amelynek készítésében több mint ötezren vettek…
Nyilvános kihallgatáson adták ma át zarándokok a Vatikánban Ferenc pápának azt a kézírásos bibliamásolatot, amelynek készítésében több mint ötezren vettek…
Moldova gazdasági szankciókkal szembesült Oroszország részéről, amiért társulási egyezményt kötött az Európai Unióval, ezért Romániának kötelessége a segítségére sietni, és…
Háromévi letöltendő börtönbüntetésre ítéltek ma Ausztriában egy román állampolgárságú embercsempészt, akinek hat négyzetméteres furgonjában több mint 40 illegális bevándorló szorongott.…
Nagy többséggel utasította el az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottsága azt a liberális kezdeményezést, hogy kerüljön napirendre az…
Fel kell térképezni azokat az EU-s szabályozásokat, amelyek révén az Unió hatékonyabban meg tudja védeni külső határait – hangsúlyozta a…
Ezrek vettek részt tegnap este a németországi Drezdában az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen nevű mozgalom tüntetésén, amelyen a…
A bűnözői csoportok kihasználják az európai migránsválságot, több ezer dollárt kérnek el hamis útlevelek és személyazonossági igazolványok szállításáért. Az üzlet méreteit…
Tüntetők ostrom alá vették tegnap este a koszovói rendőrség pristinai központját, órákkal azután, hogy letartóztattak egy ellenzéki politikust. A tiltakozók…
A menekültstátusz megadásának felgyorsítását kérték a finn hatóságoktól az iraki bevándorlók, az erre vonatkozó petíciót több mint háromszázan írták alá. Egy…
Szíria jelenlegi vezetésével elképzelhetetlen a tartós béke az országban - áll abban a zárónyilatkozatban, amelyet mai tanácskozásukon fogadtak el az…
Angus Deaton, a Princeton Egyetem közgazdász professzora kapta az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat a fogyasztás, a szegénység és a jólét területén…
Megdőlt a menekültrekord Svédországban - közölte ma a helyi igazságügy- és bevándorlási minisztérium. A tárca adatai szerint idén már több…