Megvan, ki kapja az orvosi Nobel-díjat
A fertőző betegségek kutatása területén elért eredményeiért William C. Campbell ír, Omura Satosi japán, illetve Juju Tu kínai tudós kapja…
A fertőző betegségek kutatása területén elért eredményeiért William C. Campbell ír, Omura Satosi japán, illetve Juju Tu kínai tudós kapja…
Két különmegbízotti pozíció jön létre az Európai Bizottságnál az antiszemita és az iszlámellenes megnyilvánulások figyelemmel követésére – jelentette be ma…
Több mint húsz éve ezen a napon ünneplik a Pedagógusjogok Világnapját. Az UNESCO az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetével együttműködésben 1966.…
Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi humanitárius szervezet megerősítette, hogy kilenc munkatársa halt meg a tegnap hajnali légicsapásban Afganisztánban, mely során…
Az utóbbi 25 évben beteljesült Willy Brandt néhai kancellár jóslata, miszerint összenő, ami összetartozik, de a menekültválság miatt most össze…
Az orosz légierő mára virradóan és napközben is bombázta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet hadállásait fellegváruk, az északnyugat-szíriai Rakka város…
A 2002 óta eltelt időszak legjelentősebb katonai gyakorlatát kezdte el ma az Észak-atlanti Szövetség. Ezt a Földközi-tenger térségében tartják, és…
Angela Merkel német kancellár, Ferenc pápa és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága az idei Béke Nobel-díj főbb várományosai – írja a…
Barack Obama amerikai elnök kijelentette, hogy nem áll szándékában a szíriai konfliktust helyettesítő erők által vívott, áttételes háborúvá változtatni. Azzal…
18 bevetést hajtott végre az orosz légierő az elmúlt 24 óra leforgása alatt Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet 12 létesítménye…
Azonosították azt a fegyveres férfit, aki tegnap több emberrel végzett, illetve megsebesített egy amerikai főiskolán. Bár hivatalosan egyelőre nem közölték…
Folyamatosan öregszik az Európai Unió népessége, míg tavaly az összlakosság 18 és fél százaléka volt 65 év feletti, 2080-ra ez…