40. évfordulóját ünnepli az Európai Néppárt
Megalapításának negyvenedik évfordulóját ünnepli Luxembourgban az Európai Néppárt. Az ünnepségén mások mellett felszólal Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság és Donald…
Megalapításának negyvenedik évfordulóját ünnepli Luxembourgban az Európai Néppárt. Az ünnepségén mások mellett felszólal Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság és Donald…
Több száz migráns vesztette életét a Földközi-tengeren az elmúlt napok hajótöréseiben - mondta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának egyik képviselője. Carlotta…
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet száznégy fegyverese meghalt az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásaiban és a török hadsereg tüzérségi támadásaiban…
Négy román állampolgár sérült meg a thaiföldi hajóbalesetben. A külügyminisztérium szerint négy román turista sérült meg a csütörtöki thaiföldi hajóbalesetben.…
A Hexi Pharma termelési osztályának vezetője, Mihai Leva ellen is bűnvádi eljárás indult. A kémikus szakembert is kihallgatták tegnap az…
Gyakorlatilag a teljes román felnőtt kajak-kenu válogatott, a riói olimpiára kijutott négy hajó legénységét is beleértve, elbukta a meldoniumtesztet -…
Románia és Lengyelország az orosz rakéták hatósugarába kerülhetnek az amerikai rakétapajzs elemeinek befogadása miatt – jelentette ki tegnap Vlagyimir Putyin.…
Egy kivétellel valamennyi francia üzemanyagraktárban feloldották a munkajogi reform ellen tiltakozók blokádját a rendőri erők - közölte a francia kormány.…
Súlyosbodtak a harcok a kelet-ukrajnai Donyeck mellett, ahová az ukrán védelmi minisztérium közlése szerint két gépesített zászlóaljat vezényeltek a Moszkva…
Összehangolt védelmi kapacitást tervez az EU, de titkolja a brit népszavazásig – állítja a The Times. Diplomáciai forrásokra hivatkozva a…
Az atomfegyverek globális csökkentésére szólított fel az amerikai elnök Hirosimában. Barack Obama az atomfegyverek számának világszintű csökkentésére szólított fel ma…
Még mindig floppylemezeket és 1970-es évekbeli számítástechnikai rendszert használ a Pentagon az Egyesült Államok nukleáris fegyverarzenáljának kezelésére - számolt be…