Felszámolták a görög hatóságok a pireuszi menekülttábort
Felszámolták a görög hatóságok azt a pireuszi hevenyészett menekülttábort, amely Athén kikötővárosának rakpartja mellett alakult ki, a tábor mintegy ezer…
Felszámolták a görög hatóságok azt a pireuszi hevenyészett menekülttábort, amely Athén kikötővárosának rakpartja mellett alakult ki, a tábor mintegy ezer…
Háborúban áll a világ, de ez nem vallások közötti háború - hangsúlyozta Ferenc pápa azoknak az újságíróknak nyilatkozva, akik tegnap…
2019 első felében Románia veszi át az Európai Unió soros elnökségét. Az eredeti terv szerint hat hónappal hamarabb veszi át…
Két késsel felfegyverzett támadó túszokat ejtett egy templomban az észak-franciaországi Rouen mellett. https://youtu.be/HZtH3Sl21Zk A francia rendőrség lelőtte a támadókat, de…
A török nép a halálbüntetés visszaállítását akarja, és az ország vezetőinek meg kell hallgatniuk őket - jelentette ki Recep Tayyip…
Európai uniós támogatással oktatási központ épül az auschwitzi náci német haláltábor helyén létesített múzeum mellett. Az új intézménynek az egykori…
A választási regisztráció megkönnyítését szorgalmazza a Nemzeti Liberális Párt, miután kiderült, hogy nagyon kevés külföldön élő román állampolgár regisztrált az…
Az Alkotmány korlátozott módosításáról állapodott meg tegnap a török parlament pártjainak többsége - jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök Ankarában…
Törökország nem lesz az Európai Unió tagja belátható időn belül, és ha Ankara visszaállítja a halálbüntetést, az EU azonnal megszakítja…
Őrizetbe vételi parancsot adtak ki hétfőn 42 újságíró ellen a július 15-ei puccskísérletet követő tisztogatások keretében Törökországban - közölte az…
Nagy-Britannia tárgyalásokat kezdett Kínával egy széleskörű szabadkereskedelmi megállapodásról - mondta tegnap a brit pénzügyminiszter. Philip Hammond szerint miután a brit…
Százezrek demonstráltak tegnap Isztambulban a fő ellenzéki párt felhívására. A Taksim térre meghirdetett rendezvény kezdetén egyperces néma tiszteletadással emlékeztek a…